Pornósztár a szomszédban, Zoolanderék zsarubőrben

Vágólapra másolva!
Beindult az év eleji filmdömping, s ez azt jelenti, hogy jó néhány olyan alkotás érkezik nemsokára a mozikba, amelyekért érdemes lesz sorba állni a jegyekért. Az egyikben megtudhatjuk, mi a teendő, ha egy pornószínésznő költözik a szomszédunkba, a másikban pedig visszatérnek a hetvenes évek legendás rendőrei, Starsky és Hutch.
Vágólapra másolva!

A napokban dobták be a köztudatba a The Girl Next Door című romantikus tinivígjáték előzetesét, amelyben az amerikai gimis srác, Matthew élete fenekestül felfordul, amikor a szomszédba költöző bombázóról, aki ráadásul hamarosan a barátnője lesz, kiderül, valójában egy ismert pornószínésznő. Azonban a haverok irigykedése mellett még számos bonyodalom is akadályokat gördít a bimbódzó románc útjába. Luke Greenfield filmjében a férfiak pulzusát felgyorsító "művésznő" szerepében Elisha Cuthbert látható, aki a népszerű 24 című sorozatban szerepelt, valamint látható volt az Igazából szerelem-ben is.

Rekeszizmokat vigyázzba, ugyanis a Zoolander, a trendkívüli két főszerepét játszó Ben Stiller és Owen Wilson újra egy csapatban dolgozik. Az 1975-ös Starsky & Hutch című sorozatból készített egész estés filmben a két fenegyerek ismét kitesz magáért. A két egymást ki nem álló, mégis egymás partnereként dolgozó rendőr kliséjének történetét a két komédiás remek érzékkel formálta át dinamikus akcióvígjátékká. A szereplőgárdára sem lehet panasz, a mellékszerepekben ugyanis olyan nevek parádéznak, mint Vince Vaughn, Snoop Dogg, Chris Penn, Juliette Lewis, Carmen Electra és a Zoolander-ben is remeklő Will Ferrell.

Kicsit komolyabb vizekre evezve, már letölthető Mel Gibson sokat vitatott filmjének, A passió-nak újabb előzetese is. A Krisztus életéről szóló film azért kavart nagy viharokat, mert több zsidó szervezet is tiltakozott Gibson ábrázolásmódja miatt. Azonban II. János Pál pápa áldását adta a produkcióra, miután egy különvetítésen megtekintette a filmet. A passió-ban Jézus szerepét James Caviezel játssza, aki korábban a Az őrület határán-ban és a Frequency című filmben volt látható. A szereplők között található még a szépséges Monica Bellucci is, aki Mária Magdalénát alakítja. A film március 25-én kerül a magyar mozikba.

A hölgyek nagy örömére szintén letölthető az X-Men és a Kardhal főszereplőjének, Hugh Jackman új filmjének, a Van Helsing-nek a trailere, amelyben a sármos ausztrál színész a XIX. századi szörnyvadász, dr. Abraham Van Helsing bőrébe bújva küzd meg Drakulával, a farkasemberrel, és Frankeinstein kreálmányával. A Van Helsing női főszerepében az a Kate Beckinsale látható, aki a nemrégiben elkészült Underworld-ben maga is a vérszívók nemzetségének egyik tagját alakította.

Johnny Deppre nem vámpírok leselkednek, hanem valami annál is gonoszabb. A Karib-tenger kalózai főszereplőjének új filmjében a Secret Window-ban a Depp által alakított Mort Rainey írót egy különös ismeretlen megvádol, hogy ellopta a regénye ötletét. Rainey megpróbál utánajárni ki is lehet a furcsa idegen, azonban titokzatos dolgok kezdenek történni, s a fiatalember kénytelen szembesülni vele, hogy alighanem valami nem e világi dolog leselkedik rá. Az izgalmas thrillerben Depp partnerei a Nagy Lebowski-ból is ismert John Turturro, a Ponyvaregény Mr. Wallace-a, Ving Rhames, illetve Maria Bello, akit a Vészhelyzet-ből és a Visszavágó-ból ismerhetnek a moziba járók.

Jersey Girl - Ben Affleck és Raquel Castro

Egy kis könnyedség a végére: megérkezett Kevin Smith új filmjének, a Jersey Girl-nek az előzetese is. A New Jersey-i filmes szokásos könnyed, mégis elgondolkodtató stílusában előadott romantikus komédiában a Ben Affleck által alakított jól menő menedzser, Ollie élete egy csapásra megváltozik, amikor terhes felesége - Affleck valódi barátnője, Jennifer Lopez - belehal a szülésbe. Ollie-nak azonban a gyászon túl egy újszülött kislány is a nyakába szakad. Hat évvel később a férfi váratlanul találkozik Mayával, a videotékás lánnyal, akit a csodaszép Liv Tyler alakít. A kedves vígjátékban feltűnnek a korábbi Kevin Smith-filmek legjellegzetesebb arcai, az ex-gördeszkás Jason Lee, Affleck közeli jó barátja, Matt Damon, a Dogmá-ban Glick bíboros szerepét alakító George Carlin, valamint a Jay és Csendes Bob visszavág című filmben önmagát alakító Jason Biggs.