Jude Law segítséget kér

Vágólapra másolva!
Jude Law-nak terápiára lesz szüksége ahhoz, hogy igazából túljusson feleségétől, Sadie Frosttól való válásán. A színész - korábbi nyilatkozataival ellentétben - bevallotta: még nem sikerült feldolgoznia a traumát és segítségre van szüksége az újrakezdéshez.
Vágólapra másolva!
Forrás: Hölgyfórum
Jude Law és exfelesége

A 31 éves sztár, aki tavaly októberben vált el 35 éves feleségétől hat év házasság után - azt mondja, még nem tudta feldolgozni a válással kapcsolatos érzéseit, és úgy véli, szakember segítségére lesz szüksége ahhoz, hogy a fennálló problémákat kezelje.

Jude - aki mostanában az Alfie című filmbéli partnerével, Sienna Millerrel jár - magát hibáztatja azért, mert még mindig fáj a szíve a kapcsolatuk befejezésének mocskos részletei miatt, és azért, mert a munkába vetette magát, hogy elfelejtse gondjait.

"Talán beszélnem kellene erről valakivel. De igazából nem volt rá időm, mert állandóan rohangáltam a gyerekeim és a munkám között. Azt hiszem, időnként túl kell tenni magunkat a dolgokon. De engem ebből a szempontból leginkább a terápia érdekel."

Jude Law internetes oldalahttp://www.jude-law.net/

Néhány hónnappal ezelőtt még arról számoltak be a pletykalapok, hogy Jude túltette magát házassága kudarcán, megnyugodott és már a házasságot tevezgeti új barátnőjével, Siennával.

Jude-nak és Sadie-nak három közös gyermeke született - a hétéves Rafferty, a hároméves Iris és az egyéves Rudy.