Legkevésbé romantikus szerelmesek

A Total film című magazin rendhagyó kutatást végzett olvasói körében: arra volt kíváncsi, a filmrajongók mely párokat tartják a legkevésbé romantikusnak a mozi történetében. A legtöbb szavazatot Mickey és Mallory kettőse kapta a Született gyilkosok című filmben.

Woody Harrelson és Juliette Lewis alakította a filmtörténet legkevésbé romantikus szerelmespárját - legalábbis a Total Film című magazin olvasói szerint. Oliver Stone Született gyilkosok című filmjének két főhőse (Mickey és Mallory) szerelmüket a gyilkolásban teljesítik ki: keresztülutazzák az Egyesült Államokat, és közben pusztán a gyilkolás öröméért ölnek.

A legkevésbé romantikus szerelmespárok között a második legtöbb szavazat A Rózsák háborúja című film marakodó házaspárjára, Barbara és Oliver Rose-ra érkezett, akiket a vásznon Kathleen Turner és Michael Douglas testesített meg. Danny DeVito filmjének főszereplői egy kanál vízben is meg tudták volna fojtani egymást a válási procedúra folyamán, és végül bele is haltak az egymás ellen vívott harcba.

A dobogó harmadik fokán David Lynch Kék bársony című filmjének két szereplője, Isabelle Rossellini és Dennis Hopper állnak, akik egy perverz szexuális jelenetet adnak elő. Párosuk abban különbözik a lista többi résztvevőjétől, hogy eleve nincs közöttük szerelmi kapocs.


A lista első 10 helyzettje:

1. Woody Harrelson és Juliette Lewis - Született gyilkosok
2. Michael Douglas és Kathleen Turner - A Rózsák háborúja
3. Dennis Hopper és Isabella Rossellini - Kék bársony
4. Tony Lo Bianco és Shirley Stoler - The Honeymooners
5. James Spader és Holly Hunter - Karambol
6. Brad Pitt és Helena Bonham-Carter - Harcosok klubja
7. Benoit Magimel és Isabelle Huppert - A zongoratanárnő
8. Ralph Fiennes és Emily Watson - Vörös sárkány
9. Everett McGill és Wendy Robie - Rémségek háza
10. Jeremy Irons és Genevieve Bujold - Két test egy lélek

KAPCSOLÓDÓ CIKK