A Másnap a fődíjas a 35. Filmszemlén

Vágólapra másolva!
Hogy a filmszakmán belül nincs egyetértés - nem újdonság. Hogy a Magyar Filmszemle díjazottjaival sokan nem értenek egyet - szintén régi lemez. Hogy az elismerések leginkább a zsűri óvatosságát és konfliktuskerülését tükrözik - már megszokhattuk. A 35. Magyar Filmszemle díjazottjainak listája azonban még a korábbiaknál is nagyobb felháborodást váltott ki szakmai berkekben.
Vágólapra másolva!

A kedden véget ért Magyar Filmszemle zsűrije döntött, és kiosztotta díjait. Délután be is jelentette a sajtónak, este 7 órakor pedig a filmszakmának, az azonban már a 3 óra óta keringő pletykákból, híresztelésekből és beszélgetésekből is kiderült: a döntést sokan megkérdőjelezik. A négy legtöbbre tartott játékfilm - a fiatal nemzedék által jegyzett Dealer, Szezon, Tamara és Kontroll - csupán elvétve kapott elismerést, a díjak zöme - idén is - a középgeneráció tagjainak jutott.

A játékfilmeket értékelő zsűri - Herskó János és Gödrös Frigyes filmrendező, Balog Gábor operatőr, Szilágyi István kritikus és Gelencsér Gábor esztéta az év legjobb alkotásának Janisch Attila Másnap című thrillerjét ítélte, melynek operatőrét, Medvigy Gábort, főszereplőjét, Gáspár Tibort, és mellékszereplőjét, Lázár Katit is jutalmazták. A zsűri értékelésében kifejtette, hogy a film "egy belső utazás rendkívüli erejű és igényes megformálásáért" érdemelt elismerést.

A legjobb rendező díját megosztva kapta Fliegauf Benedek a Dealer és Böszörményi Zsuzsa a Mélyen őrzött titkok című munkájáért. Előbbi - mely a legjobb forgatókönyv és a legjobb hang díjában is részesült - "a rendező önálló és következetes filmnyelvi törekvéséért", míg utóbbi "egy hiteles emberi történet megrendítő megfogalmazásáért" nyerte el a zsűri kitüntető figyelmét. A Mélyen őrzött titkok főhőse, az alig 18 éves Bagaméri Eszter (akinek ez volt élete első színészi alakítása) megkapta a legjobb női főszereplő, partnere, Nagy Ervin pedig a legjobb férfi mellékszereplő díját. (Nagy Ervin az elismerést a Szezon című filmben nyújtott alakításáért is nyerte.)

A legjobb rendezői látvány díjában részesült Jeles András a József és testvérei című film "irodalmi és képi megformálásának eredetiségéért és igényességéért"; míg a díszlet, a koreográfia és az operatőri munka (tehát szintén a látvány) összehangolásáért kapott elismerést a Tamara című film csapata (Hajdú Szabolcs, Szaladják István és Esztán Mónika).

A produceri díjat a zsűri idén Durst Györgynek ítélte, aki két, a díjesőből kimaradt alkotást hozott tető alá: a Nincs mese és a Drum Bun - Jó utat! című filmeket. Az idei mezőny legtöbb filmjét jegyző Muhi András teljesítményét nyilván azért nem díjazták, mert ő volt a tavalyi nyertes. Az elismerések "testvéries" elosztása (vagyis hogy lehetőleg minél többen részesüljenek díjban) egyébként is a Szemle általános gyakorlata. A Magyar Filmszemlén "tarolni" szinte lehetetlen.

Aranyolló díjat vehetett át Incze Ágnes a Getno című filmért, és különdíjat a magyar származású, de Amerikában élő Steven Lovy a MIX című munkájáért.

Forrás: SPI
Gryllus Dorka a MIX című filmben - Még több kép a filmből

A két legértékesebb díj, így a legjobb elsőfilmes alkotónak járó Simó Sándor-díj és a külföldi kritikusok által odaítélt Gene Moskowitz-díj Antal Nimródot illette a Kontroll című filmért, melynek operatőre, Pados Gyula is elismerést kapott (Medvigy Gáborral megosztva a legjobb operatőri munka kategóriájában). Ez az alkotás nyerte a Mozisok Országos Szövetsége díját is, melyet a tavalyi évben produkált 151 ezer nézőjével vívott ki. A szemle közönségének azonban Török Ferenc Szezon című alkotása tetszett legjobban, mely így közönségdíjban részesült.

A játékfilmes zsűri döntésével ellentétben a kísérleti és kisjátékfilm kategóriájának elismeréseit nem érte kritika - egyelőre. Dettre Gábor filmrendező, Varró Attila kritikus és Varga Balázs esztéta véleménye szerint idén a legjobb rövidfilm Lakatos Róbert Ördögtérgye című alkotása volt, a kísérleti kategória győztesének pedig Mundruczó Kornélt kiáltották ki a Kis apokrif No. 1 című alkotásért. Különdíjat kapott továbbá Császi Ádám és Tóth Zoltán Gábor az 1 hét és a tavalyi nyertes Ujj Mészáros Károly A ház című munkájáért.

A dokumemtumfilmek versenyében rendhagyó módon nem Almási Tamás győzött (Valahol otthon lenni című műve "csak" Schiffer Pál-díjat érdemelt), hanem Papp Gábor Zsigmond A birodalom iskolája című filmjéért. (Papp Gábor Zsigmond leginkább a Budapesti retró című sorozatával vált ismertté, de készített híres portrékat is, például Esterházy Péterről és Tandori Dezsőről.)

A dokumentum kategória zsűrije (Bori Erzsébet és Stőhr Lóránt kritikus, Elbert Márta, Vészi János és Nádasdy László filmrendező, valamint Hammer Ferenc szociológus) azonban idén differenciáltabban díjazott: portré kategóriában Kisfaludy András munkáját, az R. B. kapitány-t ismerték el, kísérleti dokumentumfilm kategóriában Oláh Lehel Gubera című alkotását, ismeretterjesztő filmként Szederkényi Júlia Gresham című produkcióját, filmszociográfiaként pedig Hegedűs Péter Örökség: Egy halász története című munkáját. Ezen kívül különdíjat is osztottak, melyből Papp Bojána és Szirmai Márton részesült, valamint a Duna Televízió elismerését vehette át Sós Ágnes.

Ebben a versenyben is - mint a két másik mezőnyben - jóformán hosszabb a díjazottak listája, mint azoké, akik kimaradtak.

Gyárfás Dóra