Vágólapra másolva!
1981-ben Robert DeNiro három hónap alatt szedett fel 25 kilót a Dühöngő bika főszerepéért, hogy ezzel évtizedekre példát mutasson a hollywoodi sztároknak a színészi alázatról és elhivatottságról. Az utóbbi években Tom Hanks, Edward Norton, Adrien Brody, Renée Zellweger és Charlize Theron is követőivé váltak: 10-20 kilók jöttek és mentek testükön - aktuális munkáikhoz igazodva. 
Vágólapra másolva!

Robert DeNiro új szemléletet vezetett be a hollywoodi sztárok színészi értékrendjében. Megmutatta, hogy az átlényegüléshez nemcsak belső, de külső átalakuláson is át kell esnie a színésznek, mert fizikai állapota magával vonja a figura teljes megjelenítését. Az 1981-ben még vékonynak számító sztár Martin Scorsese kedvéért változtatott a testén: három hónap alatt szedett magára 25 kg súlyt, és a Dühöngő bika forgatása előtt egy évig edzett naponta, hogy élethűen ábrázolja a bokszoló teljesítményét. Az edzések végére olyan jó ökölvívóvá vált, hogy középsúlyú kategóriában kétszer is nyert valódi mérkőzést.

A szerep külső és belső megformálása pedig olyan jól sikerült, hogy megkapta érte a legjobb férfi főszereplő Arany Glóbusz- és Oscar-díját, és szinte klasszikussá vált. Egy év múlva pedig már eredeti formájában láthatták a nézők a Gyónás gyilkosság után című filmben, melyben katolikus papot játszott.

Hasonló teljesítményt hajtott végre Tom Hanks, aki kétszer is megmutatta, milyen testi és lelki átalakulásra képes egy-egy szerep kedvéért. Először 1993-ban döbbentette meg a közönséget, amikor a Philadelphia című film kedvéért 12 kg-ot fogyott. Az AIDS-es ügyvéd szerepét (melyet előbb Daniel Day-Lewis, majd Michael Keaton utasított vissza) közvetlenül A szerelem hullámhosszán című romantikus vígjáték után vállalta el, melyben még enyhén pufók alakban látható.

Minthogy pedig a Philadelphia a főhős lassú leépülését ábrázolja, a súlyveszteséget is fokozatosan szenvedte el. A film jeleneteit időrendi sorrendben rögzítették, ezzel is segítve Hanks átlényegülését, és dokumentálva teste változását. DeNiróhoz hasonlóan Hanks is Oscar-díjat kapott munkája elismeréseképpen. A következő évben pedig már eredeti formájában játszotta el a Forrest Gump címszerepét, melyért ismét Oscarral jutalmazták.

Forrás: [origo]
Számkivetett - Tom Hanks

Épp a Forrest Gump rendezője, Robert Zemekcis kérte fel 2000-ben arra, hogy ismételje meg a fizikai átalakulást a Számkivetett című produkció kedvéért. Ezúttal csaknem 30 kg-tól kellett megszabadulnia, és egyéb változásokon is át kellett esnie, például haját megnövesztették, bőrét a tűző napon cserzették. A hitelesség érdekében a forgatást egy éven keresztül húzták, és amikor a stábnak épp várnia kellett arra, hogy Hanks metamorfózisa újabb fázisba érjen, addig Zemeckis befogta őket a következő filmje, a Temetetlen múlt felvételeire.

A korszak másik híres alakítását és testi átváltozását Edward Norton produkálta, aki az Amerikai história X főszerepéért volt hajlandó szinte mindenre. Nemcsak a fejét borotválta kopaszra és növesztett kecskeszakállat, de hosszú hónapok munkája árán 15 kilónyi izmot szedett magára. Az addig (és azután is) vézna testalkatú színész félelmet keltően erős termettel és kidolgozott izomzattal jelent meg a vásznon Derek Vinyard, a börtönviselt neonáci bőrében, majd egy rövid szünet után ismét a régi formájában tűnt fel a Pókerarcok című filmben.

Amerikai história X - Edward Norton

És bár az övéhez hasonló teljesítményt Oscarral szokták jutalmazni, a szobrot 1999-ben Roberto Begnini kapta Az élet szép főszerepéért. Norton csupán a hoppon maradt jelöltek sorát gazdagította.