Berlini Medvék, brit óriások

Hétvégén tartották a filmvilág két rangos díjkiosztóját, az Arany és Ezüst Medvéket átadó Berlinale-gálát és a Brit Tévé- és Filmakadémia BAFTA-ünnepségét. Míg az előbbin az ismeretlen európai művészek arattak, az utóbbi a szuperprodukciók jegyében telt.

A berlini filmfesztivál mindig is az európai filmművészet egyik legrangosabb fóruma volt, a Brit Tévé- és Filmakadémia pedig Hollywood hódolója. Ezért aztán nem okozott meglepetést egyik, a hétvégén tartott díjkiosztó eredménye sem.

Berlinbe az elmúlt két hétben számtalan világsztár látogatott (Renée Zellwegertől Diane Keatonig), azt azonban minden hozzértő sejthette, hogy rájuk leginkább azért volt szükség, mert jelenlétükkel emelték az esemény fényét. Filmjeik azonban aligha számíthattak díjra, hiszen a Berlinale - Velencével, Cannes-nal, Karlovy Varyval és Locarnóval egyetemben - leginkább a fiatal tehetségeket és az újszerű megoldásokat kutatja.

Az idei győztes minden szempontból megfelelt Berlin preferenciáinak. A legjobb filmnek járó Arany Medvét a 31 éves Fatih Akin nyerte a Fallal szemben (Gegen die Wand) című alkotásáért. A török származású, Hamburgban született rendező saját környezete problémáiról forgatott filmet: a Fallal szemben egy török származású, Németországban élő lány történetét meséli el, aki férjhez megy egy idős emberhez, csak hogy elmenekülhessen szülei bigott vallásossága elől.

Akin széles mosollyal vette át a szobrot, és így köszönte meg az elismerést: "Szuper ez a díj. De ami még jobb: a szüleimnek is tetszett a film." Majd a melírozott hajú, orr-piercinget viselő filmes csókot nyomott az Arany Medvére, és belevetette magát a partizásba. Mindenütt azt ismételgette: "Így néz ki egy győztes." Amikor pedig az újságírók interjút kértek tőle, csak ennyit felelt: "Teljesen kész vagyok, kipurcantam, előbb újra összhangba kellene hozni a fejem és a testem." Ezek után a zsűri elnöke, Frances McDormand kommentárja már nem meglepő: "Ez a film maga a rock n'roll".

Fallal szemben

Az Ezüst Medvét , vagyis a Zsűri Nagydíját az argentin-olasz-francia-spanyol koprodukciós alkotásnak, az El Abrazo Partido-nak (Elveszett ölelés) ítélték, melynek főszereplője, Daniel Hendler a legjobb férfiszínész díjában részesült.
 
A legjobb rendező kategóriájában a koreai Kim Ki-Duk lett a nyertes a Samaria című filmjével, aki tavaly a Tavasz, nyár, ősz, tél című alkotásával aratott a nemzetközi filmfesztiválokon.

A legjobb női alakítás díját megosztva kapta a kolumbiai Catalina Sandino Moreno a Maria, Llena Eres De Gracia (Mária, malaszttal teljes) című filmért (melyben egy 17 éves kolumbiai lányt alakít, aki egy veszélyes kalandba bocsátkozik, hogy átszökhessen az Egyesült Államokba), és Charlize Theron, akit az egyik legesélyesebb Oscar-várományosnak is tartanak a Monster című film címszerepéért.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK