Benicio Del Toro lesz Che Guevara

A Sivár vidék és Az őrület határán rendezője, Terrence Malick jegyzi majd az argentin születésű gerillavezér életét bemutató filmet, amelyben az Oscar-díjas színész alakítja az egykori orvostanhallgatót.

A 40 millió dolláros költségvetéssel készülő Che című alkotás produceri teendőit többek között Del Toro és Steven Soderbergh vállalta magára. A forgatókönyvet a rendező maga írta. A stáb várhatóan július elején kezdi majd meg a forgatást Dél-Amerikában, ahol mintegy négy hónapig dolgoznak majd.

A 37 éves Puerto Ricó-i Benicio Del Toro a San Diegó-i egyetemen közgazdaságtant hallgatott, s az egyetemi kosárlabdacsapatnak is oszlopos tagja volt. A fiatalembert már ekkor vonzotta a színészet, majd egy színjátszó szeminárium elvégzése után otthagyta az egyetemet, hogy továbbfejlessze képességeit a világot jelentő deszkákon. A már említett Soderbergh 2000-es Traffic című filmjében nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, s idén is jelölték ugyanebben a kategóriában a 21 gramm-ért, amelyet az [origo] Filmklub is műsorára tűz majd áprilisban.

A Mielőtt leszáll az éj-ben nyújtott teljesítményéért Oscar-díjra jelölt Javier Bardem a hírek szerint kisebb szerepet kap majd az alkotásban. A 40 milliós költségvetés a legmagasabb, amellyel eddig független filmesek dolgozhattak.

A 61 éves rendező első kézből származó tapasztalatokkal is rendelkezik a témában, ugyanis amikor a bolíviai hadsereg 1967-ben meggyilkolta a 39 éves gerillavezért, Malick az országban tartózkodott, mivel Guevara gerilláiról írt egy cikket a The New Yorker számára.

A Sundance fesztiválon nemrégiben hatalmas sikert arató The Motorcycle Diaries Ernesto Guevara fiatalkorát dolgozta fel, addig a pontig, amíg rá nem döbben, hogy a jómódúak luxuskörülményein kívül élők milyen nyomorúságban tengetik életüket. Malick filmje Che életének második részére koncentrál majd.

A vezérről egy további filmet is forgattak a közelmúltban. A Gianni Mina által rendezett Traveling With Che Guevara című dokumentumfilm Che Guevara a The Motorcycle Diaries-ben látható barátját és útitársát, Alberto Granadót mutatja be. A most 81 éves Granado technikai tanácsadóként vett részt az utóbbi alkotás elkészítésében. A Travelling With Che Guevará-t a berlini nemzetközi filmfesztivál Panorama szekciójában mutatták be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK