Bill Murray, a reneszánsz ember

Bill Murray az újjászületés nagymestere. Nem csupán komoly mélypontokon küzdötte át magát a pályáján, de arra is képes volt, hogy jól bevált sablonjait elhagyja, és új arccal lepje meg a közönséget. Komikusi képességeivel vált híressé, de mára Hollywood egyik legkomolyabb színészévé vált.

A legnagyobb komikusokról általában kiderül, hogy mélyen gondolkodó, átlagon felüli intelligenciával rendelkező emberek, akiknek karizmája drámai szerepben sokszor még erősebb, mint ha viccelnek. Bill Murrayre feltétlenül jellemző ez a kettősség. Sokáig szórakoztatta a közönséget és őrizgette szomorúsággal vegyes érzékenységét, míg fel nem fedezték azok a rendezők, akiknek pont ez a tulajdonsága kellett. Ehhez azonban előbb sokat kellett tapasztalnia és egy kicsit meg is kellett öregednie.

Murray nagy családba született (ötödikként kilenc testvér közül), és korán kitalálta, hogyan irányíthatja magára a figyelmet: rosszalkodással. Olyan eleven volt, hogy leállítani sem lehetett, és az oktatási intézmények (különösen a jezsuita fiúiskola és annak egyesületei) többször döntöttek úgy, hogy inkább megválnak tőle. Még egyetemista korában is szerette a csínyeket, így végül az orvosi tanszékről is sikerült kirúgatnia magát. (Nagy mennyiségű marihuánát találtak nála.)

Még szerencse, különben talán sosem köt ki a színészetnél. Minthogy azonban sürgősen állás (és megélhetés) után kellett néznie, csatlakozott bátyja, Brian Doyle színjátszó társulatához, majd - szintén testvéreit követve - egy New York-i rádióállomás show-műsorának szereplőgárdájához. Itt ismerkedett még későbbi híres partnereivel (és barátaival), Dan Aykroyddal és John Belushival. Hármuk gördülékeny együttműködését és fergeteges humorát felismerve egy producer Amerika máig legnépszerűbb televíziós show-jába, a Saturday Night Live-ba hívta. (Chevy Chase-t váltotta fel.)

A műsorban mulatságos jelenetek sorakoztak egymás mögött, gyakran ismert vendégművészek közreműködésével. Paródia, helyzetkomikum és némi közéleti aktualitás keveredik a műsorban, melyet az Egyesült Államok minden szegletében figyelemmel követnek szombat este.

Aki itt lehetőséget kap - és élni is tud vele -, híressé válik egy csapásra. Aykroyd, Belushi és Murray filmes karrierjéhez is ez a műsor jelentette az ugródeszkát. Fürödtek a sikerben. "Az az igazság, hogy aki híressé válik, legalább másfél évre seggfejjé is avanzsál. Adni kell neki másfél-két évet, amíg kiélvezi a sikert, és felfogja, mi történik vele. El kell szívni azokat a cigarettákat, és át kell esni azon a perióduson, amikor az ember élete fenekestül felfordul, a kapcsolatai pedig összekuszálódnak. Én mindenkinek adok másfél-két évet arra, hogy mindezt helyre tegye magában, mert tudom, mi zajlik le ilyenkor az emberben" - nyilatkozta jóval később.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK