Jön az Új rendőrsztori Jackie Channel

Vágólapra másolva!
A hongkongi akciósztár visszatér az 1985-ben indult akciókomédia-sorozat ötödik epizódjában, amelynek nem csak főszerepét, hanem forgatókönyvírói teendőit is ellátja.
Vágólapra másolva!

Az Új rendőrsztori címre keresztelt, még az év során a mozikba kerülő film a hagyományos kaszkadőrmutatványokat, illetve a mai legmodernebb látványt ígéri egy dinamikus, fiatal szereplőgárda közreműködésével.

Az időközben magát hollywoodi szupersztárrá kinövő Chan ezzel a filmmel tér vissza a gyökereihez, egészen pontosan ahhoz a sorozathoz, amely elindította sikeres karrierjét.

A Rendőrsztori-sorozat első darabja 1985-ben került a mozikba. A legújabb epizód mindazt az akciót, látványt és humort ígéri, amely Jackie Chan védjegyének tekinthető.

Az Új rendőrsztori-ban a széles mosolyú bunyós Wing felügyelőt, a hongkongi rendőrség első számú szuperzsaruját alakítja. A filmből a készítők ígérete szerint kimaradnak a manapság igen divatos számítógépes effektek, s a mozdulatokat az elejétől a végéig a kaszkadőrök hajtják végre.

"Manapság annyi tigris és annyi sárkány folyik ki a számítógépekből, s az amerikai közönség már unja ezeket" - utalt Ang Lee sikerfilmjére Chan. "Ők valódi akciófilmeket akarnak speciális effektek nélkül."

Az új alkotásban számos ismert hongkongi név is feltűnik, mint például a popsztár Nicholas Tse aki Chan partnerét, illetve a távol-keleti szívtipró Daniel Wu, aki a gonosz Joe-t alakítja majd.

"Ez az én hazám, az otthonom, itt születtem és az ázsiaiaknak köszönhetem a karrieremet" - mondta Chan. "Ezért nem számít mit kell hova kell elmennem, ha kell már ugrom is és indulok haza. Ha éppen nem dolgozom akkor is itt élek. Néha átrepülök Hollywoodba elkészíteni egy filmet, de mindig visszatérek ide."