Az Oscar-gála kulisszái mögött

Vágólapra másolva!
A díjátadó ünnepséget rendszerint hatalmas felhajtás övezi. A Kodak Theater előtt egymást érik a limuzinok, s tömegével érkeznek a sztárok az eseményre, ahol a sztárok igazán elengedik magukat, s nem riadnak vissza egy kis bolondozástól sem.
Vágólapra másolva!

"Ez már hivatalos emberek: már senki sem maradt Új-Zélandon, akinek köszönetet lehet mondani" - tréfálkozott a gála házigazdája Billy Crytal A király visszatér elsöprő sikerét illetően.

Peter Jackson rendező érthetően nagyon felszabadult volt a kulisszák mögött.

"Úgy érzem mostantól minden csak könnyebb lehet" - nyilatkozta a Tolkien-trilógia rendezője, aki elmondta, gyermekeit is szeretné a film szeretetére nevelni. "Azt tervezem, hogy az egyik díjat a fiam, a másikat a lányom ágya mellé állítom."

Jackson, aki korábban a csemetéinek ajánlotta Oscarjait, elmondta ő is szüleinek köszönheti, hogy filmes lett belőle.

"Amikor 8 éves voltam, kaptam a szüleimtől egy Super 8-as kamerát, amellyel azonnal elkezdtem rövidke filmeket forgatni a kertben a kisautóimmal."

Némelyik híresség már a vörös szőnyegen való bevonuláskor elkezdte a tréfálkozást, mint például Robin Williams, aki igyekezett minél jobban zavarba hozni az őt faggató riportereket, különféle válogatott viccekkel.

Nicole Kidman a CNN kamerája elől egyenesen ellépett, amikor meglátta a mellette elsuhanó Sandra Bullockot, akinek a szemére hányta, hogy már meg sem ismeri. Az Oscar-díjas ausztrál színésznő az Átkozott boszorkák-ban volt Bullock partnere, aki incselkedve közölte Kidmannel, hogy ha nem vette volna észre, ő már évek óta ezzel próbálkozik, de nem tudja lerázni barátnőjét, aki folyton követi őt.

"Nicole egy nagyon rossz kislány" - tréfált a CNN nézőivel Bullock, majd a Dogville sztárjának nyakába borult.

A tavalyi Oscar-gálán Halle Berryt váratlanul megcsókoló Adrien Brody a pódiumon folytatta a huncutkodást.

"Bírósági visszatartó végzés van érvényben ellenem" - utalt a tavalyi incidensre Brody, majd mielőtt felkonferált a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, egy szájfrissítő spray-jel felüdítette a leheletét a várható örömkitörésre számítva. A szobrot végül átvevő Charlize Theron azonban vevő volt a viccre, s hálája jeléül egy puszit nyomott Brody szájára.

Forrás: EPA

A 28 éves színésznő elmondása szerint most már el tudja képzelni mit érezhet a menyasszony, mielőtt az oltárhoz vezetnék.

"Robotpilótára kapcsolt a testem és csak reménykedtem, hogy nem esik szét teljesen" - válaszolta a dél-afrikai szépség arra a kérdésre, hogy mit érzett amikor kategóriájának jelöltjeit felkonferálták.