Vágólapra másolva!
Két veszedelmesen jóképű rendőrt látunk vendégül az [origo] filmklub április 14-i vetítésén, ahol egy közel harminc éve legendássá vált tévésorozat újjászületésének lehetnek tanúi a szerencsés nyertesek.
Vágólapra másolva!

A Starsky és Hutch 1975-től 1979-ig szerepelt az amerikai televíziók műsorán, s a két dörzsölt nyomozó később itthon is számtalan rajongót szerzett magának. A sorozat újdonságként hatott a nézőkre, akik a krimi műfaját addig csupán komoly és sötét alkotásokban élvezhették. A Starsky és Hutch azonban könnyedebben, több humorral telítve közelítette meg a bűnüldözés témakörét, és a tévénézők értékelték az új, friss stílust.


Alan Riche és Tony Ludwig producerek 1998-ban álltak elő az ötlettel, hogy egész estés vígjátékot készítsenek a legendássá vált nyomozópárosról. Starsky szerepét a Keresd a nőt! című vígjátékkal ismertté vált Ben Stiller vállalta el, aki maga is gyermekkori rajongója volt a sorozatnak. Szinte magától értetődő volt, hogy Stiller társa a vásznon az az Owen Wilson lesz, akivel korábban már öt alkalommal dolgozott együtt. A Zoolander - a trendkívüli-ben Wilson játszotta Stiller ellenlábasát, az extrémsportrajongó Hanselt, a Starsy és Hutch-ban pedig a vagány, nagyszájú, megkérdőjelezhető módszerekkel dolgozó Ken Hutchinson bőrébe bújva ellenpontozza a Stiller által alakított Starsky pedantériáját.

A rendezői székbe a Cool túra rendezője, Todd Phillips ült, a mellékszerepekben pedig olyan nevek tűnnek fel, mint a rapper Snoop Dogg, aki a két rendőr utcai informátorát, Huggy Beart alakítja majd, illetve - a Zoolander-ben szintén szereplő - Vince Vaughn, aki Reese Feldmant, a megátalkodott gonosztevőt kelti életre. A férfinézők szívét Juliette Lewis, Carmen Elektra, illetve a Cool túrá-ból ismert Amy Smart dobogtatja meg. A Zoolander-rajongók pedig külön örülhetnek, hiszen Stiller, Wilson és Vaughn mellett megjelenik a Mugatut alakító Will Ferrel is a vásznon.

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Az eredeti Starsky és Hutch tévésorozatban Paul Michael Glaser és David Soul alakította a rendőrpárost.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat várjuk szeretettel április 14-én szerdán 20 órára a Hollywood Multiplex Duna Plaza mozi 10-es termébe (1138 Budapest, Váci út 178.):

Antal Éva Zsófia, Bartus Gergely, Baumanné Páli Zsuzsanna, Begov Gábor, Berneczei Zsolt, Bezdán Andrea, Bobor Szabolcs, Bognár Beatrix, Borsos Zsanett, Botáné Mezei Ágnes, Busa Judit, Csató Anikó, Csíz Petra, Csorsza László, Dakó Csaba, Domonyik Emil, Fábián Annamária, Farkas Eszter, Farkas Péter, Fecher Agnes, Fekete Zsuzsa, Fogarasi Krisztina, Fogarasi Zsuzsa, Gergely Bernadett, Gürtler Iván, Gürtler Szandra, Gyurián Tímea, Halász Zsuzsanna, Heé Anikó, Heiser Krisztina, Hili Mónika, Hoffmann Gergő, Horváth Ákos, Horváth Erzsébet, Horváth György, Izsó Balázs, Janó Tamás, Joanovits Rafael, Jóri Balázs, Kaczur András, Kálmán Miklós, Kerekes Fanni, Kertész Krisztina, Keserű István, Kis Réka, Kisjuhász Zoltán, Kiss Balázs, Kiss Krisztina, Kókai András, Lendvai Piroska, Lendvay Anita, Lepp Tünde, Lipcsei Gyöngyi, Madar László, Melegh Annamária, Miklós Mariann, Morell Eszter, Morvai Linda, Nagy József, Nagy Martin, Németh Krisztina, Pály Éva, Pap Krisztina, Pécsi Zsanett, Petényi Istvánné, Péter Beatrix, Piliskó Szilvia, Pluhár Attila, Pocza Ildikó, Pokorny Piroska, Pörge Ágota, Psóra Péter, Rádai Mónika, Révay Zoltán, Rizán János, Rolkó Krisztina, Röhricht Gábor, Sárkány Barnabás, Sárosdi Kristóf, Sarudi Gyula, Schin Henriett, Sőrés Tamás, Szalontai Mària, Szántay Tímea, Szatmári Anita, Szőke Edit, Szűcs Péter, Takács József, Tamási Tímea, Tavaszy Adrienne, Totyik Ildikó, Tőkés András, Turopoli Zsolt, Ur Anett, Vágó Csaba, Varga Beata, Vedres Barnabás, Wagner Zsófia, Zsichla Viktor, Zugmann Peter

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!