Itthon már kétszázezren látták A passiót

A magyar mozilátogatók körében töretlen az érdeklődés a Jézus utolsó 12 óráját feldolgozó, naturalista ábrázolásmódja miatt sokat vitatott film iránt. A Mel Gibson rendezésében készült alkotás mindössze 11 nap alatt érte el a kétszázezres nézőszámot.

A bemutató óta eltelt tizenegy nap alatt kétszázezren látták Magyarországon Mel Gibson A passió című filmjét. A produkció más amerikai sikerfilmekhez képest jobban tartja a pozícióit, ami arra utal, hogy az érdeklődés húsvét környékén is tartós marad.

A passió a március 25-i magyarországi bemutatót követően öt nap alatt érte el a százezres nézőszámot. A főváros-vidék nézőszámarányát összehasonlító statisztikai adatok azt mutatják, hogy a közönség fele Budapesten, másik fele vidéki nagyvárosokban tekinti meg a produkciót. Budapesten április 4-én váltották meg a százezredik jegyet a filmre.

(Budapest Film)

KAPCSOLÓDÓ CIKK