Klónok háborúja a vásznon

A cím picit csalóka, összeállításunk ugyanis nem a Csillagok háborúja második epizódjáról szól, hanem olyan filmekről, amelyek témájukat tekintve megdöbbentően hasonlítanak egymáshoz, s gyanúsan közeli időpontban mutatták be őket.

Hollywoodban nehéz bármit is titokban tartani. Jól példázzák ezt a hivatalos premier előtt a világhálóra felkerülő filmek, illetve a lesifotósok képei a szigorúan őrzött szereplőkről és helyszínekről. A forgatókönyvek sincsenek biztonságban. Egy elégedetlen munkatárs vagy színész elég hozzá, hogy egy teljes produkció kerüljön veszélybe. Persze egy "klónozott" film a jogi viták elkerülése végett általában különbözik az eredetijétől, de nagyon sok kísérteties hasonlóság fedezhető fel a kettő között. Az sem véletlen, hogy ezek a nagyon hasonló alkotások általában közel egy időben kerülnek bemutatásra, mint arra számos példa volt az elmúlt esztendőkben.

Deep Impact Armageddon

1998-ban mutatták be az Armageddon és a Deep Impact című filmeket. A főszerep mindkettőben egy hatalmas aszteroidáé, amely a Föld felé száguld megállíthatatlanul. Az emberiség csak akkor kerülheti el vesztét, ha a kozmikus kődarabot lerobbantja a pályájáról. Míg az Armageddon az aszteroida felszínére leszálló bátor csapat, a Deep Impact a Földön maradó emberek bemutatására összpontosít, mindenesetre érdekes a két katasztrófafilm alapjául szolgáló problémák hasonlósága.

Mars mentőakció Vörös bolygó

Két évvel később két másik űrmozi, a Mars mentőakció, illetve a Vörös bolygó került bemutatásra. Mindkettő középpontjában a Földünkkel szomszédos égitest áll. A Gary Sinise, Don Cheadle és Tim Robbins főszereplésével leforgatott Mars mentőakció-ban a Marsra érkező mentőcsapat nehéz helyzetbe kerül, amikor űrhajójuk megsemmisül, s csupán egy vakmerő manőver segítségével tudnak landolni a bolygón. A Vörös bolygó-ban Val Kilmer, Carrie-Ann Moss és Benjamin Bratt küzd a harc római istenéről elnevezett égitest, valamint az erősen károsodott berendezések ellen, a nézők pedig összevonják a szemöldöküket, és azon kezdenek gondolkodni, hogy mennyi lehet az esélye annak, hogy két forgatókönyvíró egymástól függetlenül, ugyanabban az időben agyaljon ki két ennyire hasonló történetet.

Tűzhányó Dante pokla

A katasztrófafilmek mindig is népszerűek voltak, ennek ellenére valószínűtlen, ami 1997-ben történt. Ekkor mutatták be ugyanis a Dante pokla, illetve a Tűzhányó című filmeket. A Pierce Brosnan, illetve Tommy Lee Jones neve által fémjelzett alkotások sztorija hihetetlen hasonlóságot mutat. Míg az előbbi filmben a Brosnan által alakított kutató figyelmezteti a városi tanácsot, hogy a közeli vulkán veszélyes lehet, utóbbiban Los Angeles alatt fejlődik ki egy tűzhányó. Ahogy azt egy klasszikus katasztrófafilmtől elvárják a nézők, a városok vezetői természetesen fittyet hánynak az intő szavakra, s amikor a forró láva elönti az utcákat, elszabadul a pokol.

Forrás: Intercom
Ryan közlegény megmentése Az őrület határán

Néha a koppintás nem ennyire egyértelmű, sok esetben előfordul, hogy egy ismert rendező bejelenti, hogy filmet forgat egy bizonyos témában, s ennek hallatán sokan hasonszőrű projektekbe vágnak bele, bízva abban, hogy a nagynevű kolléga sikere vagy akár balsikere esetén a mozirajongók kíváncsian váltanak majd jegyet egy az adott témát másképpen feldolgozó filmre is. Ilyesmi történhetett 1998-ban, amikor Steven Spielberg háborús eposza, a Ryan közlegény megmentése ámulatba ejtette a világot. Különös véletlen, hogy ugyanezen esztendőben mutatta be Terrence Malick Az őrület határán című háborús drámáját, amely szintén a második világháború borzalmait mutatja be a nézőknek, igaz, nem Normandia partjainál, hanem a Guadalcanalon folyó csatában, amely során az amerikai katonáknak a japánok előrenyomulását kell megakadályozni, s a kegyetlen harc testileg-lelkileg egyaránt próbára teszi a bátor férfiakat.

Gladiátor Alexander

Időről időre megvannak tehát a "trendek", amelyek mentén Hollywood döntéshozói kasszasikereket próbálnak meg felsorakoztatni. A Gladiátor sikere után az álomgyár figyelme most nagyszabású kosztümös filmek felé fordult, s fej fej mellett folynak a Brad Pitt főszereplésével forgatott Trója s a Nagy Sándornak emléket állító, Colin Farrell neve által fémjelzett Alexander munkálatai. Az iMDb szerint a Moulin Rouge rendezője, Baz Luhrmann is készül egy Nagy Sándor-filmmel, amelynek főbb szerepeiben Leonardo DiCaprio, illetve Nicole Kidman lesz majd látható, amennyiben a jövő év során megkezdődik a forgatás.

Forrás: Intercom
Trója - Eric Bana és Orlando Bloom


Az ókor után pedig a napóleoni idők következnek majd a hollywoodi "étlapon", ugyanis, ahogy arról az [origo] filmklub is beszámolt, nemrégiben két stúdió is bejelentette, hogy filmet forgatna a francia diktátorról. Bár ez esetben jogi problémák is adódtak, hamarosan kiderül, hogy az Al Pacinót, illetve Scarlett Johansont a főbb szerepekbe állító alkotások felkerülhetnek-e majd a klónozott filmek listájára.

Andersen Dávid