Vágólapra másolva!
A Kill Bill második részének promóciós körútján nyilatkozgató rendező már második alkalommal ejti el, hogy Pierce Brosnan főszereplésével szívesen filmre vinné a Casino Royale című James Bond-könyvet.
Vágólapra másolva!

Mint arról az [origo] filmklub is beszámolt, Pierce Brosnan - aki az utolsó négy James Bond-filmben formálta meg a Vodka Martinit szürcsölgető, nőcsábász titkosügynök alakját - attól tart, hogy a sorozat producerei a soron következő epizódot már egy fiatalabb színésszel készítik el.

Quentin Tarantino, a videotékásból lett kultuszrendező pedig kínjában már lassan ott tart, hogy a Kill Bill utolsó mellékszereplője számára is egész estés animációs nagyjátékfilmet vizionál.

Lehet, hogy egy új feladat jót tenne mindkettőjüknek?

A Sci-Fi Wire nevű internetes magazinnak nyilatkozó rendező elmondta, már beszélt Brosnannel arról, hogy együtt vinnék a vászonra Ian Fleming első Bond-regényét, a Casino Royale-t. Viszont Tarantino szerint is kihívás lesz meggyőzni a Bond-sorozat producereit, Michael G. Wilsont és Barbara Broccolit, hogy legalább egy rész erejéig térjenek el a jól bevált, akciójelenetekkel teletűzdelt Bond-formulától.

"Nem értem, mit veszíthetnének vele" - lobbizott az interjúban Tarantino. "Pierce Brosnan amúgy is legfeljebb már csak egy filmet csinál nekik, hadd csinálja meg azt velem! Ez az egy rész egy kicsit más lesz, mint a korábbiak, de ígérem, nem vágom haza a sorozatot."

Tarantino reméli, hogy ha alacsonyan tartja a költségeket, a producerek is belemennek, hogy az akciójelenetek tűzijátéka helyett inkább a cselekményen és a jellemek megformálásán legyen a hangsúly.

"Nem lenne nagyszerű, ha egy James Bond-film nem 115, hanem mondjuk csak 40 millió dollárba kerülne?" - teszi fel a kérdést a rendező. "A pénz így is, úgy is megtérül, és mindenki jól jár. Talán most az egyszer még a kritikusok sem fanyalognának."

Bár szíve szerint a 60-as évekbe helyezné a film történéseit (az eredeti regény 1952-ben íródott), Tarantino belátja, hogy ha megkapja a felkérést, nagy valószínűséggel ebben a kérdésben kénytelen lesz kompromisszumot kötni.

A hatéves szünet után 1995-ben újraéledő Bond-széria producerei eddig nem arról voltak híresek, hogy az egyéni látásmódú filmrendezőket favorizálnák, hanem inkább olyan tisztességes iparosokkal dolgoztattak, mint Martin Campbell (Aranyszem), Roger Spottiswoode (A holnap markában) vagy Lee Tamahori (Halj meg máskor!). De az elvárt sematikus megoldások nyomása alatt még egy olyan kiváló rendező, mint Michael Apted is képes volt felszínre hozni magából a rejtett középszerűséget, mikor a 1999-es A világ nem elég című opust dirigálta.

A Casino Royale az utolsó Bond-regény Ian Fleming tollából, amelyet még nem dolgoztak fel a klasszikus széria részeként. 1967-ben készült belőle el meglehetősen bugyuta paródia, olyan sztárok közreműködésével, mint Peter Sellers, David Niven, Orson Welles, Jean-Paul Belmondo, valamint Woody Allen, aki két szerepet is játszott a filmben.

Amikor az Oscar-díj átadásán összeállítást készítenek a filmtörténet humoros pillanataiból, azt szinte mindig a Casino Royale azon jelenetével fejezik be, amikor Woody puszta kézzel belecsap egy gongba, majd látványosan fájlalja az öklét.

vf