Ünnepelje a mozikat a filmklubbal!

Vágólapra másolva!
A Moziünnep rendezvénysorozat keretében négy napon át 290 forintért mozizhatunk szerte az országban. Moziüzemeltetők és forgalmazók fogtak össze, hogy népszerűsítsék a moziba járás kultúráját, és minél több nézőt csábítsanak a filmszínházakba 2004. június 17-e és 20-a között.
Vágólapra másolva!

A szervezők célja nem egy újabb fesztivál létrehozása, amelyen további díjakat osztanának ki. A Moziünnep főszereplői a mozik, a termek, az üzemeltetők, a forgalmazók, a gépészek és a jegyszedők. A Franciaországból 1985-ben indult kezdeményezéshez többek között Németország is csatlakozott, s Kanadában is hamarosan bevezetésre kerül a filmszínházak előtti tisztelgés.

A franciáknál a francia kulturális minisztérium, az önkormányzatok és a teljes filmszakma támogatását élvező ünnepségsorozat lényege, hogy évente egy hétvége erejéig a közönség Franciaország valamennyi moziját kedvezményes áron látogathatja. A Moziünnep három napja alatt minden néző átlagosan 3 alkalommal megy moziba, így a jegyvásárlások száma 300-400%-kal nő az azt megelőző hét ugyanazon napjaihoz képest. 2003-ban az ország 5 280 mozitermében több mint 3 millió néző látogatta a filmvetítéseket a rendezvény idején.

Tekintettel a rendezvény sikerére, a forgalmazók ma már összehangolják a rendezvénnyel új filmjeik bemutatóit, mert egy-két héttel előtte, illetve az ünnep hetében a beválogatott filmek nagy promóciót kapnak, és rengeteg emberhez jutnak el. Az eseménnyel egy időben premier előtti bemutatókat és rendkívüli vetítéseket is szerveznek. Nemcsak a nagy közönségfilmeket mutatják be ebből ez alkalomból (2000-ben Mátrix, 2003-ban Halálosabb iramban), hanem kisebb költségvetésű filmek is műsorra kerülnek, melyek közül különösen az európai és a hazai alkotások élveznek előnyt. A Moziünnep több francia film sikeréhez is hozzájárult.

A magyar Moziünnep 2004. június 17-e és 20-a között kerül megrendezésre, szem előtt tartva, hogy az utolsó középiskolai tanítási nap június 15-e, a Budapest Búcsú pedig június 26-27-re esik. A szervezők egy kis műsorfüzetet állítottak össze az érdeklődők számára, akik az abban található kuponokat felhasználva 290 forintos áron válthatnak majd jegyet a különböző filmekre.

A Moziünnepet az teszi még különlegesebbé, hogy a programszerű vetítéseket kivételes mozis események kísérik majd. Néhány példa: a világkörüli sikerhadjárat csúcsára ért A Gyűrűk Ura-trilógiát egyben levetítve élvezhetik a rajongók ezekben a napokban, illetve előkerülnek a dobozból az elmúlt évtized áttörő magyar filmsikerei is.

A rendezvény elsődleges célja népszerűsíteni a moziba járás kultúráját, ismét felfedeztetni az emberekkel a mozi-élményt, mint egy gazdag és változatos kulturális és szórakoztató tevékenységet. Ugyanakkor lehetőséget szeretne nyújtani a nézőknek, hogy annyi filmet nézzenek meg csökkentett jegyáron, amennyihez csak kedvük van. Nem utolsó sorban a rendezvény teret biztosít a forgalmazóknak új magyar és különböző nemzetiségű filmek promóciójára és bemutatására, lehetőséget ad a kisebb érdeklődésre számot tartó filmek bemutatására, illetve a nyári bemutatók beharangozására. Így a közönség nyáron sem veszíti el a kapcsolatát a mozival!

A Moziünnep keretében olyan premierfilmek kerülnek a magyar mozikba, mint a Coen-testvérek vígjátéka a Tom Hanks neve által fémjelzett Betörő az albérlőm, a csodaszép Elisha Cuthbert főszereplésével leforgatott tinivígjáték a Szüzet szüntess!, illetve egy zenés animációs vígjáték A legelő hősei.

Az eseményen néhány kivétellel az ország minden mozija és az összes filmforgalmazó részt vesz. A Moziünnepet a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Budapest városa is támogatta.