Rekordbevétellel nyitott a Pókember 2

A kék-piros ruhás szuperhős kalandjainak második része a premier napján lenyomta A király visszatért. A Tobey Maguire főszereplésével leforgatott akciófilm szerdán több mint negyvenmillió dolláros bevételt generált.

Egészen pontosan 40,5 millió dollárral zárta a napot a Pókember 2. Ezzel egyrészt felülmúlta az eddigi premierrekordot, amelyet 39,4 millió dollárral a film első része állított be, másrészt minden idők legjobb szerdai bemutatóját mondhatja magáénak Sam Raimi alkotása, miután a bevételek jócskán meghaladták A király visszatér 34,5 millióját.
 
A 200 millió dollárból leforgatott filmről a szakértők úgy vélekednek, akár az első héten behozhatja az árát, ez pedig annyit jelent, hogy legalább további 160 milliós bevételt prognosztizálnak a szakmabeliek. Erre minden lehetőség adott, főként, hogy a hétvégére esik Amerikában a július 4-i nemzeti ünnep, amely valószínűleg sok embert csábít majd a mozikba. A jelenlegi legjobb hatnapos eredményt a Mátrix - Újratöltve tavaly májusi 147 milliója állította be.

"Fantasztikus nap volt, és ezek fantasztikus számok" - nyilatkozta Rory Bruer, a Sony Pictures filmkiadási igazgatója. "Ennél már nem is lehet jobb. Ez egy csodálatos film, és Sam Raimi egy hihetetlen rendező. Hatalmas alakítások láthatóak a filmben, és szinte lubickolunk az elismerő kritikákban. Az emberek imádják ezt a filmet."

A Pókember 2-ben az első epizódból ismert stáb - Raimi, Maguire, illetve a női főszerepet alakítő Kirsten Dunst - egészült ki Alfred Molinával, aki a szuperhős ellenfelét, Oki Dokit alakítja. A film az előrejelzések szerint könnyedén megdöntheti a Shrek 2 által nemrégiben felállított rekordot is. A DreamWorks animációs filmje mindössze 41 nap alatt érte el a 400 millió dolláros bevételi határt, azonban a Pókember 2 fogadtatása után nem elképzelhetetlen, hogy ez a csúcs hamarosan már a múlté lesz.

Michael Moore Arany Pálma-díjas dokumentumfilmje, a Fahrenheit 9/11 lehet Pókember egyik ellenfele ezen a hétvégén. A kormányellenes alkotás bemutatója hétvégéjén több mint 21 millió dollárt hozott, ezzel a dokumentumfilm műfajában abszolút világelső. Moore filmjének nézettségét szintén a július 4-i hosszú hétvége dobhatja meg jelentősen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK