John Malkovich lesz Gustav Klimt

Vágólapra másolva!
A chilei Raoul Ruiz megfilmesíti Gustav Klimt életét. A főszerepre John Malkovichot kérte fel, akit a közönség utoljára a Johnny Englishben láthatott.
Vágólapra másolva!

John Malkovich fogja játszani Gustav Klimtet a festő életéről készülő filmben. A színész és a rendező, a chilei Raoul Ruiz már korábban is forgatott együtt. 1999-ben Marcel Proust önéletrajzi regényét, az Eltűnt idő nyomában-t vitték filmre, 2001-ben pedig egy romantikus drámán, a Vad lelkek-en dolgoztak közösen.

Az osztrák Gustav Klimt nemcsak a szecesszió megalapítója, hanem sokak szerint a századforduló legjelentősebb művészalakja volt. Élete nem volt botrányoktól mentes. A bécsi egyetem dísztermébe szánt képekkel annyira magára haragította a professzorokat, hogy neki és barátainak vissza kellett vásárolniuk a tablókat. Kedvelt témája volt a női bujaság és az érzékiség.

Az utóbbi években megszaporodtak a híres festők életét feldolgozó filmek. Most játsszák a magyar mozikban a Leány gyöngy fülbevalóval-t, ami Johannes Vermeerről szól. Korábban készült film Jackson Pollockról, Toulouse-Lautrecről, Picassóról és Frida Kahlóról is.

A Klimt-ben láthatjuk a német Veronica Ferrest és Otto Sandert, a Berlin fölött az ég egyik főszereplőjét. John Malkovich oldalán szerepel majd a híres francia modell, Laetitia Casta is, akit a mozibajárók az Asterix és Obelix című francia filmből ismerhetnek. A forgatás szeptemberben fog elkezdődni.