Vágólapra másolva!
Az e heti filmbemutatók a kisvárosi svéd rendőrök, a skót béranyák, valamint a havannai forradalmárok világába kalauzolják el a mozirajongókat. Viggo Mortensen is visszatér a vászonra a magányos lovas szerepében.
Vágólapra másolva!

Kopps - 2003
Rendező: Josef Fares
Szereplők: Fares Fares, Torkel Petersson, Göran Ragnerstam, Sissela Kyle, Eva Röse
Előzetes | Hol/mikor játsszák


A skandináv filmek sajátos, fanyar humora mindig üdítő élmény. Akik látták az [origo] filmklub által is vetített Olasz nyelv kezdőknek című romantikus dogma-komédiát, tudják, mire számíthatnak. A Zsernyákok című svéd vígjáték ugyan nem a von Trier-i hagyományok jegyében született, azonban összes egyéb tulajdonságát illetően hamisítatlan skandináv hangulatot áraszt.

A csendes svéd kisvárosban semmilyen bűncselekmény, sem kihágás nem történt már legalább egy évtizede. A helyi rendőrök tevékenysége nagyjából abban merül ki, hogy megreggeliznek (hot dog), megkávéznak (némi hot dog kíséretében), megebédelnek, majd még több kávét isznak. A hatóságok úgy döntenek, hogy a mintaszerű kisvárosban nincs szükség rendőrökre, ezért - a hat zsernyák legnagyobb bánatára - be akarják zárni a rendőrőrsöt. A rafinált csapat ekkor meglehetősen rendhagyó eszközökhöz nyúl, hogy megőrizhesse állását. Hamarosan elszabadul a pokol, és különleges kommandó érkezik a nagyvárosból, hogy megfékezze a veszélyes bandát.