Dirty Dancing 2 filmzene-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Játsszon velünk, és élje át újra a nyolcvanas éveket a Dirty Dancing második részével! Válaszoljon egy kérdésünkre, és nyerje meg a film zenéjét!
Vágólapra másolva!

Jennifer Grey és Patrick Swayze örökre beírták magukat a mozi történelmébe az 1987-es Dirty Dancing-gel, amely egy generáció kultfilmje lett, s a Time of My Life című sláger a mai napig a múltba révedős házibulik nélkülözhetetlen kelléke.

A második epizódban Swayze táncos cipőit az Anyádat is!-ből ismert Diego Luna, Jennifer Grey farmersortját pedig a magyar származású Romola Garai ölti magára. A további szereplők között olyan nevek szerepelnek, mint A szökevény-ben látott Sela Ward, az Igazából szerelem dögös szőkéje, January Jones, illetve az R'n'B-énekesnő Mya. A történet 1958-ban játszódik, a forradalom előtt álló Kubában, ahová a Garai által alakított 18 éves Katey szüleivel érkezik, hogy elfoglalják helyüket a havannai felső tízezer köreiben. A lány azonban rövidesen beleszeret a felszolgálóként dolgozó Javierbe, aki mintegy mellékesen a szigetország egyik legkiválóbb táncosa.

A Dirty Dancing 2 zenéje az 1958 körüli kubai zene sistergő változatosságát, lüktető energiáját ragadja meg, nagyon finom, alig észrevehető modern hangzással ötvözve. Bizonyos értelemben 1958 Havannájának zenéje maga is modern; a kubai, latin és afro-kubai ritmusok most szinte teljességgel átalakítják a népszerű könnyűzene egész széles választékának vérkeringését, a tánc- és popzenétől a hip-hop- és a rockzenéig.

A zenei felvétel Clive Davisszel, az Arista Records legendás alapítójával partnerségben készült, aki többek között Whitney Houston és Alicia Keys pályáját is egyengette. A Dirty Dancing 2 filmzenéjén olyan nevek kaptak helyet, mint a rapper/zenész/producer Wyclef Jean, a Black Eyed Peas, a már említett Mya, illetve az egyik legismertebb kubai hip-hop formáció, az Orishas.