Cruise és Cruz Párizsban esnek szerelembe

Vágólapra másolva!
Divatba jöttek a filmfüzérek, amikor ismert alkotók csapatba verődnek, és egy témára asszociálnak. A 10 perc (cselló), 10 perc (trombita), a 11 '09 "01, valamint a Jött egy busz című magyar kísérlet után most készül a Párizs, szeretlek!. Bertolucci, Godard, a Coen fivérek, Woody Allen és még sokan mások hódolnak a francia fővárosnak és a szerelemnek.
Vágólapra másolva!

Thomas a számítógép előtt ül, meredten néz a képernyőre. Csörög a telefon, kotorászik a kagyló után, végre megtalálja, felveszi. Kiderül, hogy vak. A vonalban egy női hang szól, közli, hogy köztük mindennek vége, elmúltak az érzései. Thomas csak ül telefonnal a kezében, és nem tudja, mi legyen. Eszébe jutnak a Fancine-nel töltött percek, a X. kerület utcái, a közös emlékek. Ráébred, hogy még mindig szerelmes. Úgy dönt, hogy van még egy esélye.

Tom Tykwer, a németek legfelkapottabb rendezője (A lé és a Lola, valamint A harcos és a hercegnő alkotója) így örökítette meg Párizs X. kerületét abban a szkeccsfilmben, melyben húsz filmrendező Párizs húsz kerületét járja be. Nem sorrendben, csak ahogy a történetek kapcsolódni tudnak. Amikor az egyik véget ér, egy rövid közjáték veszi kezdetét, annak végeztével pedig már meg is érkeztünk egy újabb kerületbe.

A húsz rendező között olyan óriások neve szerepel, mint Jean-Luc Godard, Bernardo Bertolucci, Ethan és Joel Coen, Woody Allen, Michel Gondry, Mira Nair, Alejandro Gonzalez Inarritu vagy épp Tim Roth. Mindnyájan Párizs iránt érzett szerelmüket vallják meg saját 5 perces filmjükben.

Egyelőre csak Tykwer munkája készült el, amit True címmel be is mutattak a Berlinalén, sőt, kísérőfilmként moziban is vetítették. Két főszereplője, Natalie Portman és A harcos és a hercegnő-ből ismert Melchior Beslon nagy sikert aratott.

Natalie Portman és Melchior Beslon a True forgatásán

A nyár folyamán pedig Alejandro Gonzalez Inarritu (a Korcs szerelmek és a 21 gramm alkotója) dolgozik az epizódján, melynek főszerepeiben Hollywood egykori álompárja, Tom Cruise és Penélope Cruz lesz látható. Ők a IV. kerület helyszínein lesznek szerelmesek.

Ha azonban a rendezők az eddig diktált tempóban vágnak neki a munkának, legkorábban húsz év múlva láthatjuk egyben a Párizs, szeretlek! című filmfüzért.