Vágólapra másolva!
A 2002-es Oscar-díjkiosztó legemlékezetesebb pillanata kétségkívül Halle Berry nevéhez fűződik, amint zokogva mond köszönetet a legjobb főszereplőnő díjáért. A meglepetésen kívül fokozta a pillanat jelentőségét, hogy afro-amerikai színésznőként először nyerte el a kitüntetést. Ám ugorjunk két évet a jelenbe, amikor Halle idióta macskaálarcban és szado-mazo kosztümben csattintgat ostorával, majd az irtózatos bukta után nem győz Canossát járni, hogy kimagyarázza súlyos baklövését. A példa sajnos nem egyedi; sok-sok színész nem tud élni a lehetőséggel a legrangosabb filmes kitüntetést követően, és a megnövekedett gázsik bűvöletében ész nélkül vállalja be a legkülönfélébb retteneteket.
Vágólapra másolva!

Spike Lee felfedezettje a Dzsungelláz-at követően okosan egyensúlyozott a nagy költségvetésű stúdiófilmek (A Flintstone család) és az egyedi hangvételű alkotások között (Bullworth - Nyomd a sódert!), a Kardhal-ban pedig plusz félmillióért megszabadult melltartójától is - senki nem panaszkodott.


És az Oscart kapja...: A Szörnyek keringője sorozatos megpróbáltatásokon átmenő özvegyének szerepében ezúttal a karakter lelkéig vetkőzött le. A díjra az utolsó pillanatig merész tippnek számított Sissy Spacek ellenében, de végül a férfi nyertes Denzel Washingtonnal együtt Oscar-történelmet írtak.

A lejtő meredek...: Az ízig-vérig drámai szerep után egyértelművé vált, hogy Halle nem ezen az ösvényen kíván továbbhaladni, hanem Bond-girlként (Halj meg máskor!) és képregényszereplőként (az X-Men két része) szórakoztatna. A Gothika nevezetű csapnivaló thriller után már kezdtek kongani a vészharagok.

Mélypont: Hát igen, a fekete macskák meg a szerencse...Bár a több mint 10 éve halódó Macskanő-projektről a hülye is megmondhatta volna, hogy teljességgel szükségtelen: Michelle Pfeiffer kihozta, amit lehetett a szerepből a Batman visszatér-ben. Ez nem tántorította el Halle-t, sőt még képes volt ezzel az elmés kifogással védekezni: "A válásom miatt egyszerűen szükségem volt rá, hogy macskanővé váljak!"

Van remény?: Nem tanul. Már elvállalta a Foxy Brown újráját, az X-Men harmadik részében pedig nagyobb szerepet és gázsit követel. Ügynök- és szemléletváltást javaslunk, különben kénytelenek leszünk azt hinni, hogy a Szörnyek keringője csak véletlen volt.