Letartóztatták Mel Gibson társát

Vágólapra másolva!
A Halálos fegyver című akciófilmben a tapasztalt, idősebb zsarut alakító Danny Glovert letartóztatták, amikor felszólalt egy humanitárius tüntetésen.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves színész az amerikai fővárosban vett részt egy demonstráción, a szudáni nagykövetség előtt, az afrikai országban beállt humanitárius krízishelyzet miatt. Glover békefenntartó erők bevetését követelte, hogy véget érjenek az ország nyugati felében kirobbant zavargások.

"Vessünk véget az ellenségeskedésnek" - mondta felszólalása során a színész, akit a későbbiekben garázdaság és engedély nélküli csoportosulás vádja miatt tartóztattak le.

Szudánban eközben közel egymillió ember menekült el otthonaiból, miután a kormánypárti arab milícia támadásokat intézett az ország különböző pontjai ellen. A dafúri régióban kitört zavargásokat az ENSZ a jelenlegi legsúlyosabb humanitárius krízisként tartja számon. A világszervezet adatai szerint az erőszak eddig mintegy 50 000 halálos áldozatot követelt, s megközelítőleg 1,2 millió ember vált hajléktalanná.

A Washingtonban található szudáni nagykövetség hétfőn bezárta kapuit, miután hetek óta tüntetők és demonstrálók állják körül az épületet nap mint nap.

"Nyomást kell gyakorolnunk a szudáni kormányra" - mondta Glover, mielőtt az amerikai titkosszolgálat emberei megbilincselve el nem vezették a nagykövetség lépcsőiről. "Továbbra is igazságot és békét kell követelnünk Dafúr népe számára."

Glover nem először kerül a reflektorfénybe politikai és emberi jogi ügyekben. A színész korábban ugyanis aláírt egy nyilatkozatot, amelyben az Egyesült Államok Kuba- és Irak-ellenes politikáját kritizálta. A dokumentumot a színészen kívül 159 további ember írta alá, s a "Világ öntudata" számára címezték. A nyilatkozat múlt évben a Granma című kubai kormánylap oldalain is megjelent.

A dokumentum aláírói szerint az iraki háború igazságtalan invázió volt, s jelenleg erős destabilizációs kampány folyik Kuba ellen, amely a későbbiekben egy újabb offenzíva számára nyújthat alapot.

Egy Judicial Watch nevű civil szervezet tiltakozott a nyilatkozat tartalma ellen.

"Glover egy terroristát, egy gyilkost támogat Fidel Castro személyében" - nyilatkozta a Judicial Watch elnöke, Tom Fitton a dokumentum publikálását követően.