A ribanc visszatért

2004.09.02. 13:04

Minden évtizednek megvan a maga femme fatale-ja. Rita Hayworth, Kim Novak, Faye Dunaway, illetve Kathleen Turner után a 90-es években egyértelműen az Elemi ösztön főszereplőnője testesítette meg a halálosan vonzó női szexbálványt. Ezzel az alakításával Sharon Stone akkor is a filmtörténelem része lenne, ha soha nem készített volna több filmet, így azonban tanúi lehettünk, hogyan próbált kétségbeesetten kitörni a jégvágós, nimfomán nőstényördög szerepköréből, hogy végül 10 évvel később a Macskanő gonosz cselszövője kapcsán beismerje: "Ez az a típusú szerep, amiben az emberek szeretnek látni."

Az idén 46 éves színésznő a pennsylvaniai kisváros helyi szépségkirálynője volt, saját bevallása szerint a fiúkat már a középiskolában is elriasztotta atomfizikusokat megszégyenítő IQ-jával és szexis külsejével. Mindenesetre egyszerűbb volt az utóbbira hagyatkoznia a pályaválasztást illetően, hiszen modellkedni kezdett, és hamarosan a Ford és a Revlon reklámarca lett, ahonnan egyenes út vezetett filmes ambícióinak megvalósításához.
 
A kezdet pedig nem is rossz, hiszen nem más, mint Woody Allen osztotta rá a Csillagporos emlékek egyik szerepét, mégpedig a nélkülözhetetlennek éppen nem nevezhető "csinos lány a vonaton" karaktert. A színésznő ennek ellenére is előszeretettel hivatkozik a New York-i rendezőre mint filmes szüzességének elvevőjére.

A következő tíz év azonban a B filmek legmélyebb bugyraiban való alászállást jelentette. Kétséges, hogy sokan felfigyeltek volna a csinos szőke színésznőcskére olyan VICO-film klasszikusokban, mint az Action Jackson, a Hideg acél vagy a Rendőrakadémia negyedik része.

Jóval figyelemreméltóbb azon filmek listája, amelyek női szerepeire pályázott, ám azok másnak hoztak szerencsét: Dühöngő bika (a legendás boksz-életrajz női főszerepe Cathy Moriartynak jutott), Végzetes vonzerő (Michael Douglas első kemény meccsét Glenn Close-zal vívta), Batman (Kim Basinger) vagy a Dick Tracy (Madonna). A sors iróniája, az említett párhuzamokon kívül, hogy Basinger és Madonna is lecsúszott arról a szerepről, amely Stone-t végül egyik napról a másikra sztárrá avatta.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK