Török Ferenc: "Sokkolni akartam a semmivel"

Vágólapra másolva!
A Moszkva tér után három évvel Török Ferenc már "matekosabb" filmet készít. Létező személyekről ír forgatókönyvet, mert nem lát számukra kiutat. Tudatosan ábrázolja a vákuumot, amiben tengődnek és meg nem valósult álmaikat. A Szezon múlt hét óta megy a mozikban.
Vágólapra másolva!

- Szoktad nézni a valóságshow-kat?

- Nincs tévém, hála istennek. De azért láttam egy-két részt, bele-belenéztem, követtem az eseményeket. Amikor BB Évi megnyerte az első valóságshow-t, figyeltem, érdekelt, hogy mi lesz vele meg a többi szereplővel.

- Azért kérdezem, mert nekem úgy tűnt, a Szezon a valóságshow-szereplőkhöz hasonló fiatalokról szól.

- Hát igen. Nagy Ervin karaktere, a Virág nevű fiú a leginkább, neki van egy szerepléskényszere. Az én filmemben ezt a pornóiparban szeretné kiélni, de mivel ez nem jön össze, elképzelhető, hogy a következő kísérlete a valóságshow lesz. Ez mindenképp egy kitörési lehetőség a számukra.

Én azért választottam inkább a pornót, mert azok a fiúk, akikkel az Alig című dokumentumfilmem kapcsán találkoztam és akik később a Szezon elkészítésére ihlettek, egyfolytában pornózni akartak. Amikor megláttak kamerával és egy nagy, szőrös mikrofonnal, rögtön rám szálltak, hogy biztos ismerek pornósokat, vigyem be őket a pornóba. Folyton hívogattak, hogy na, mi van. A film cselekményébe pedig úgy került be ez az elem, hogy Podmaniczky Szilárddal (a film társ-forgatókönyvírójával - a szerk.) olvastunk a MaNcsban egy riportot a pornóképző iskoláról.

De a háttérben a valóságshow is megjelenik, mert mindig ez megy a tévében. Van egy drágaságos pillanatunk, amikor Nagy Zsolt a Zsanettot nézi egy interjúban. Ez tulajdonképpen egy jelzés, hogy milyen korban játszódik a sztori. Szerettem volna, ha a Szezon elég erősen képviseli, hogy a harmadik évezred első éveiben történik - arra az esetre, ha majd egyszer messzebbről tekintünk rá. Másrészt pedig valóban egy jelenség, amit lehetőségként látnak ezek a gyerekek. Persze most, egy évvel később már bebizonyosodott, hogy ez mégsem egy járható út, a valóságshow-k nem csinálnak valódi sztárokat, és nem oldják meg a szereplők életét. Maximum nézőszámot csinálnak, és hatalmas bizniszt.

Forrás: Új Budapest Filmstúdió
Nagy Zsolt, Kokics Péter, Török Ferenc és Nagy Ervin

- Azt viszont a Szezon sem mutatja meg, hogy ezeknek a fiataloknak mi jelenthet akkor valódi esélyt a kitörésre. Én épp azt a végkicsengést véltem felfedezni, hogy semmilyen kiút sincs innen.

- Én inkább csak a kérdést szerettem volna feltenni, hogy ki lehet-e innen törni. A válaszom pedig legfeljebb annyi, hogy valakinek sikerülhet, másnak nem. Nagy Zsolt karakterének talán van esélye, mert ő megélt és megérez dolgokat, és a szezon végére eljut addig, hogy képes kívülről látni önmagát. De a megoldást legfeljebb évek múltán találhatja meg - a történet három hónapja alatt semmiképp.

Ma olyasmi helyzetet élünk át, mint a '30-as években, amikor nagyon nehéz volt a szegénységből kipattanni. És én most nem is a perifériáról beszélek, hanem a középosztály alsó szintjeiről. Az a baj, hogy ennek a rétegnek kétféle útja kellene, hogy legyen: egy felfelé, egy pedig lefelé, ezzel szemben csak az utóbbi történik. Csúsznak bele a szegénységbe vagy a bűnözésbe. Azt szerettem volna, hogy a filmem a vákuumot ábrázolja. Sokkolni akartam a nézőt azzal, hogy itt semmi nincsen.