Angyalbögyörő

2004.09.13. 14:50

A Rossz nevelés című film olyan, mint egy túldíszített barokk templombelső. Minden négyzetcentimétere csillog a képnek, szörnyű szenvedést idéznek a hatalmas freskók, de a kavalkádban eltűnik a katarzis lehetősége. A film minden kockáját gondos kezek tervezték, de a feszültség elkenődött a színorgia közepén.

A bentlakásos iskola papjainak a szemüvegkeretei is tökéletes választásról tanúskodnak a Rossz nevelés című filmben. A transzvesztita mozgása, a lakásbelsők, a ruhák legkisebb kiegészítői és az utcaképek mind rendkívül erősek. Az ember a moziban ül, és közben érzi a piszoárok szagát a hatalmas kollégiumi hálóterem mellett, és káprázik a szeme az agyondizájnolt művészlakot bámulva. Közben a hősök szívét a szenvedély veti szét: szerelem, árulás, szex, gyilkosság, lelkiismeret-furdalás és önzés fájdalmai és gyönyörei feszítik őket, ebből viszont a nézőnek legfeljebb morzsák jutnak.

A megrontás és az ebből következő katasztrófák sorozata érzékeny téma, nehéz közhelyek nélkül szólni róla. A  Rossz nevelés két módon bolondítja meg a kollégiumi borzalom egyszerű képletét: krimit kerít köré, és idézőjelek sorozatát építi be. A múlt emlékekből, feldolgozásokból rakódik egymásra, miközben film készül a filmben, a történet a múltban kezdődik, és a még távolabbi múltba tekint vissza. Érdekes és csavaros az egész, de még ez is kevésnek bizonyult az igazi boldogsághoz vagy fájdalomhoz.

Ugyanis a szereplők is kellékekké silányultak a hatalmas kavalkádban. A tökéletes színfalak előtt nem többek, mint kiegészítők. Nem lehet őszintén szeretni vagy gyűlölni őket, mert látjuk ugyan sorsukat és vágyaikat, de nem kaptak igazi személyiséget. Egy ilyen túlfűtött tragédia viszont megkövetelte volna, hogy többek legyenek, jobban érthessük, hogy mit gondolnak, mi fáj nekik, és miért örülnek.

Kényes kéjek borzolják a kedélyeket a filmben. Pedofil pap, egymást felfedező gyerekek, szeretkező férfiak, fenekét pénzre váltó színész jelennek meg egymás után. Egyszerre igyekeztek az alkotók nyíltan megmutatni ezeket a helyzeteket, és közben sok díszítéssel túllépni a dokumentarizmus pőreségén. Néha már majdnem pornográf a film, máskor pedig díszes szimbólumok üzennek a domborodó testrészek helyett. A gyerekek világa kapta inkább jelzéseket, a felnőtteké pedig a valóságost, ami bölcs döntésről tanúskodik.

Forrás: Budapest Film

A sok kavarodás között azonban elveszett a tragédia. Ahogy a képek, úgy a dramaturgia is sokszorosan túlbonyolított, és nem maradt elég helye a hősöknek. Az áldozat, a törekvő, a kereső és a kísértő szerepei egyértelműek, ismertek. Nem kapunk azonban többet tőlük annál, mint amit a történet megkövetel. A konfliktusok nem nőnek túl a dialógusok ismertetésein, nincsenek igazi kérdések, és így válaszok sem lehetnek. A drámai pillanatok elvesznek, a feszültség a film nézése közben alig változik. Hiába van benne nyomozás, hiába a múlt értelmezése lenne a szereplők feladata a történet szerint, nem lehet velük izgulni. A szereplők szenvelegnek a szenvedés helyett. A titkok nem tartanak lázban, mert úgyis mindig elmondják őket. Végig jelzik, hogy most vibrál a világ, de valójában csak látványos utalások történnek. Sokszor giccsbe hajlik a kellemkedés.

Hiába a trombitáló arany angyalok serege a nyilaktól kivéreztetett Szent Sebestyén körül, ha az apszist borító tarkaság nem szomorít el. Én nem sajnáltam eléggé senkit a Rossz nevelés után.

dr. Igó

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK