Moszkva tér-DVD-t nyertek

2004.09.15. 10:31

Befejeződött az [origo] filmklub Szezon-játéka, a film pedig kiváló nézettséggel mutatkozott be a mozikban. Tudja meg, kik azok a szerencsések, akik Moszkva tér-DVD-t nyertek!

Török Ferenc második nagyjátékfilmjének debütálása felülmúlta az fiatal filmes első próbálkozását, a Moszkva ter-et. A bemutató óta ugyanis több mint 26 ezer néző váltott jegyet a három huszonéves magyar fiatal napjainkban játszódó történetét bemutató alkotásra. Ez alapján valószínűsíthető, hogy legalább 80 ezren ülnek majd be a Szezon-ra, de Török optimistább becslése alapján a 100 ezres álomhatár meghódítása sem tűnik lehetetlennek.

Ezen cél elérését segítheti, hogy szeptember hónapban jelenik majd meg a film alapján íródott könyv, valamint a filmzenét tartalmazó CD, illetve a főcímzenéből készült videoklip is. A film stábja pedig közönségtalálkozókon népszerűsíti majd Török filmjét.

"Annak ellenére, hogy ez a film kevésbé 'happy endes', mint a Moszkva tér, szerintem nem kell attól félni, hogy a nézők elkerülnék a mozikat" - nyilatkozta a rendező a filmhunak.

Az áhított nézőszám elérését az is segítheti, hogy a forgalmazó elmondása szerint a Szezon marketingkampányával elsősorban a közönségfilmek kedvelőit célozták meg, de mivel igényes műről van szó, ezért számítanak az art mozik közönségére is. A film számos nemzetközi filmfesztiválon is megmérettetésre kerül majd. Locarno után - ahol Török szerint legalább 5-6000-en láthatták a Szezon-t - Cottbusban, Rotterdamban, Sevillában és Ljubjanában is, valamint novemberben derül ki, hogy a film bekerül-e a Sundance Fesztivál mezőnyébe.

A Szezon-t a magyar filmszínészek legújabb generációjának színe-javának neve fémjelzi. A szereplők között ott találjuk Nagy Ervint, Hámori Gabriellát, Nagy Zsoltot, ezenkívül feltűnik Rezes Judit, Kokics Péter, Géczi Zoltán, valamint Csuja Imre, Hegedűs D. Géza, Szirtes Ági és Sinkó László.

A történet 2003 nyarán kezdődik, amikor három huszonéves fiatal, Guli, Virág és Nyéki Peti unalmas mindennapjaikat töltik Karcagon, a kelet-magyarországi kisvárosban. Néhány éve végeztek a debreceni vendéglátóipari szakközépben, s most a helyi Flash diszkóban dolgoznak pultosként. A történet főszereplője Guli, nehezen találja helyét a sivár kisvárosi közegben. Miután Gulit kirúgják a diszkóból, az alföldi fiúk nekivágnak az országnak. Egy dolog fontos nekik: történjen már valami. Csakhogy fogalmuk sincs arról, hogy mi az a valami, aminek történnie kellene. Elindulnak a Balatonra, hátha ott megtalálják, amit keresnek...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK