Megfilmesítik Doktor Halál életét

Vágólapra másolva!
Filmet készítenek Dr. Jack Kevorkianról, az aktív eutanázia élharcosáról. A dokumentumfilmjeiért kétszer is Oscar-díjjal jutalmazott Barbara Kopple rendezi a gyilkos orvos bizarr történetét feldolgozó mozit.
Vágólapra másolva!

Az eutanázia-párti orvos, Jack Kevorkian jelenleg 10-től 25 évig terjedő börtönbüntetését tölti Michigan egyik legszigorúbban őrzött fegyházában emberölésért. A doktor korábban engedélyt adott rá, hogy feldolgozzák az élettörténetét, és most néhány filmes úgy döntött, hogy él a lehetőséggel.

A producer Steve Jones cége megszerezte a még kiadatlan életrajzhoz fűződő jogokat. Kevorkian 25 éves asszisztensével, Neal Nicollal és régi barátjával, Harry Wylie-val dolgozik a könyvön, amely a film alapja lesz. A filmeseknek már csak egy forgatókönyvíróra van szükségük.

A hírhedt orvos több mint 150 esetben segített betegeinek öngyilkosságot elkövetni. Számos alkalommal idézték a michigani bíróság elé, de nem volt elég bizonyíték ellene. Végül csak azért tudták elítélni, mert az egyik tárgyalásra készségesen magával vitt egy videofelvételt, amelyen ő látható, ahogy eutanáziát hajt végre egy halálos betegen.

A filmet az Oscar-díjas Barbara Kopple rendezi, aki a Harlan County, USA és az American Dream című dokumentumfilmeket jegyzi.