Anyaszomorítók

Vágólapra másolva!
Az olasz rendezőóriás, Bernardo Bertolucci neve egybeforrt az érzékiség tabuk nélküli ábrázolásával és a fiatal tehetségek felkarolásával. Neki köszönhetjük Liv Tylert (Lopott szépség) és Keanu Reeves istenséggé emelését (A kis Buddha) is. Álmodozók című legújabb filmjében e két védjegyét ötvözve buja játékokba kergeti fiatal sztárjait. Ismerjük meg tehát Bertolucci társtetteseit; az amerikai független filmek reménységét, Michael Pittet, a csodaszép francia hölgyet, Eva Greent és filmbéli bátyját, Louis Garrelt!
Vágólapra másolva!

Az értelmező szótárban a tejfelesszájú kifejezés illusztrációjaként szerepelhetne a 23 éves fiatalember, akinek szinte átlátszó bababőre, gyakran tátva maradó szája és bamba tehénszemei nehezen engedik elképzelni, hogy a jövő szupersztárját látnánk. A Pitt vezetéknév persze igen magas elvárásokat támaszt a külső és a sztárság szempontjából, de Michael okos és sokoldalú szerepválasztásai miatt lehet, hogy hamarosan Brad Pittnek is ki kell majd írnunk mindig a keresztnevét.

A New Jerseyből származó fiú színházban kezdte karrierjét, szerepelt többek között a Madárka színpadi változatában és a Monster című Frankenstein-történetben. A filmvászon meghódítása előtt televíziós szerepekben tűnt fel, két évig a Dawson és a haverok tinisorozat vendégszereplője is volt Jen fiújaként. Szerepelt Faye Dunaway rendezői bemutatkozásában, a Sárga madár című rövidfilmben, az áttörést azonban a Hedwig és a Mérges Csonk című musical főszerepe hozta meg. A transzszexuális, kelet-berlini Hedwig története óriási sikert aratott a Sundance filmfesztiválon, a Filmmaker Magazine pedig a független film legnagyobb reménységei között listázta a Hedwig szeretőjét és felfedezettjét alakító Michaelt (a film nálunk a Titanic Filmfesztiválon volt látható, valamint kölcsönözhető videón). A szakma pedig egyetértett, hiszen az amerikai független filmes rendezők legkiválóbbjai közül ketten is szerepet kínáltak a fiatal tehetségnek: Larry Clark (Kölykök, Ken Park) a Genya című filmben osztotta rá egy agyilag igencsak kihívásokba ütköző srác szerepét, míg Michael kedvenc rendezője, Gus Van Sant pedig a Fedezd fel Forrestert!-ben biztosított neki lehetőséget Sean Connery oldalán. A nagyobb költségvetésű stúdiófilm-ajánlatok sem várattak magukra, Pittet láthattuk a Kísérleti gyilkosság-ban Sandra Bullock partnereként, a Drogtanyá-ban, majd legutóbb A falu egyik epizódszerepében.

Forrás: Budapest Film
Álmodozók - Michael Pitt, Eva Green és Louis Garrel

Az Álmodozók amerikai filmőrültjének szerepe mérföldkő eddigi karrierjében. A kompromisszumoktól mentes, szemérmesnek nem nevezhető alakítás széles körű elismerést aratott, noha Bertolucci eredetileg Jake Gyllenhaalt akarta a szerepre, aki viszont irtózott a meztelenkedéstől. Így logikus választásnak tűnt Michael Pitt, akinek tehetségéről meggyőződött az olasz mester, miután látta színházban, valamint a Genyá-ban. Michael pedig a következőképpen nyilatkozott a Bertoluccival való munkáról: "Kétféle rendező létezik: az egyik, akinél kétszer kettő az négy, de erre is rá kell vezetni. A másik pedig, aki betessékel egy szobába, bezárja az ajtót, felgyújtja a házat, és lefilmezi az egészet."

Michaelt legközelebb újra Gus Van Sant filmben láthatjuk viszont, a Last Days egy Kurt Cobainre emlékeztető seattle-i rocksztár életébe nyújt betekintést. A West Memphis Three ismét vitákat kiváltó alkotás lehet, hiszen a tripla gyilkosság miatt elítélt Damien Echols és társai történetét dolgozza fel, ezt követően pedig Tom DiCillo új filmjében, a Delirious-ben tűnik majd fel Steve Buscemi oldalán.