Jim Carrey árvákat terrorizál

Vágólapra másolva!
Decemberben érkezik a mozikba a Lemony Snicket - A balszerencse áradása című film, Daniel Handler nagy sikerű gyermekkönyv-sorozatának adaptációja. A gonosz és öntelt Olaf gróf szerepében Jim Carrey keseríti meg a három árva főszereplő életét. A végleges előzetest már meg lehet nézni a neten, és meglátogathatjuk Olaf saját honlapját is.
Vágólapra másolva!

A Lemony Snicket - A balszerencse áradása a három kis árva Baudelaire gyerek története. Violet, Klaus és Sunny új otthont keresnek. Sorra furcsa rokonaik és egyéb különös alakok fogadják be őket, köztük Lemony Snicket is, aki a film mesélője. Egyik gyámjuk a Jim Carrey által alakított ravasz, gyáva, de annál gonoszabb Olaf gróf, aki meg akarja kaparintani az örökrészüket. A gyerekek közül a 14 éves Violet a legidősebb, ő a kis csapat bátor és gyorseszű vezetője. Az egyetlen fiú a középső gyerek, a 12 éves Klaus, aki nagyon intelligens, és odavan a szavakért. A legfiatalabb a kisbabakorú, harapós Sunny, aki saját nyelvén beszél, amit csak a testvérei értenek.

Lemony Snicket, valódi nevén Daniel Handler írta A Series of Unfortunate Events című gyermekkönyv-sorozatot, amely 25 millió példányban kelt el a szerte a világon. "Ha helyes erkölcsre akarod nevelni a gyereked, csak megfelelő könyvet kell a kezébe adnod" - mondta Handler. "Soha nem fordult elő velem, hogy azon törtem volna a fejem, mit is taníthatnék a világ ifjúságának. Csak egy érdekesnek tűnő történetet követtem." A sorozat 12 része közül az első három könyv, a The Bad Beginning, a The Reptile Room és a The Wide Widow alapján készült a film, amely látványvilágában is megpróbált átvenni valamit az eredeti művek dickensi hangulatából.

Az előzetes képsorainak jó része egy félelmetes, ódon házban játszódik. Az árváknak a gróf minden kívánságára ugraniuk kell, tornyokban álló koszos tányérokat mosniuk, padlót sikálniuk, ráadásul még háromszemű varangy és sárga óriáskígyó is ijesztgeti őket. Mind a három filmre vitt könyvben új megtestesülésben tűnik fel Olaf gróf, ezért hirdetik az ízelítőben, hogy a főszerepben Jim Carrey, Jim Carrey és Jim Carrey látható, de jobbára csak az ősz hajú, öregedő színész alakjában mutatják. A film promóciójának részeként a karakternek jól kitalált saját weboldalt hoztak létre, ami olyan, mintha egy igazi, valóságos színész honlapja lenne, méghozzá alighanem a legönteltebbé. A képgalériában minden fotó alatt olvasható egy kis kommentár, például "remélem, tapsoltok" vagy "nem használok sminket, mert tökéletes vagyok", de a címlapon is "drága imádóim"-nak szólítja Olaf a látogatókat.

Forrás: UIP Dunafilm
Emily Browning (Violet) és Liam Aiken (Klaus)

A rendező Brad Silberlingnek, Az angyalok városa és a Casper készítőjének meggyűlt a baja a történet filmre vitelével. "Már az első naptól fogva tudtam, milyen iszonyatosan nehéz lesz ez a munka. Egy csomó gyerekkel kellett dolgozni, tehát nem forgathattunk néhány óránál többet naponta, és persze ott voltak még a csecsemők is" - mesélte a rendező a munka nehézségeiről.

"A totyogó Sunny attól olyan szerethető a könyvekben, hogy a többiek nem csecsemőként, hanem teljesen egyenrangú félként kezelik." Két iker, Kara és Shelby Hoffman játsszák felváltva Sunnyt, de néhány résznél digitális trükkökre is szükség volt. "Egy merő rémálom volt a forgatás, de végül megérte. A kellemetlenségek egy részét máris elfelejtettem" - mondta Silberling.

Lemony Snicket, a mesélő Jude Law hangján szólal meg, Meryl Streep alakítja az örökké idegeskedő Josephine nénit. A filmnek idén decemberben lesz a bemutatója Magyarországon.