Vágólapra másolva!
Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című kultuszkönyvéből sztárok egész sorának főszereplésével kezdtek filmet készíteni. A befejezett forgatás után az egyik főszereplő nyilatkozott a sajtónak, fellebbentve a fátylat néhány kulisszatitokról.
Vágólapra másolva!

A Hammer & Tongs kreatív kollektíva egyik tagja, Garth Jennings által rendezett sci-fi komédiában a női főszerepet a Majdnem híres-ből ismert Zooey Deschanel alakítja majd. A Movieweb.com filmes weboldalnak adott interjújában sok mindent elárult a Galaxis útikalauz stopposoknak című filmről, amelyet olyan nevek fémjeleznek, mint Martin Freeman, Sam Rockwell, Mos Def, Bill Nighy és John Malkovich.

"Fantasztikus volt a forgatás, nagyon jól szórakoztunk a film készítése közben" - lelkendezett a 24 éves színésznő. "Három és fél méteres űrlények között rohangáltunk egész nap, a stáb pedig négy bolygó különböző helyszíneit építette fel. A legelképesztőbb azonban az űrhajó belseje volt, amellyel a történet szerint utazunk. Tényleg olyan volt, mintha újra átéltem volna a gyerekkoromat."

Deschanel a filmben a galaxis Sam Rockwell által alakított elnökének, Zaphod Beeblebroxnak a barátnőjét, a földi származású Trilliant kelti majd életre. A főszereplő földlakót az Igazából szerelem pornódublőreként megismert Martin Freeman formálja majd meg, útitársát Ford Prefectet pedig a rapper Mos Def játssza.

"Martin Freeman fantasztikusan alakította Arthur Dentet" - mesélte a színésznő partnereiről beszélve. "Nagyon jó színész, akire kiválóan illik ez a szerep. Sam Rockwell is zseniális, Mos Def pedig egy csodálatos és hihetetlenül szórakoztató srác. Az egész stáb remek."

A rapper személye egyébként korábban nagy vihart kavart az Útikalauz rajongói körében, azonban a rendező védelmébe vette a színészt, s nagy elragadtatással beszélt a Szörnyek keringőjé-ben emlékezeteset alakító fiatalemberről. Ennek kapcsán többen kérdőre vonták Jenningst, hogy vajon mennyire lesz hű Adams alkotásához az általa rendezett film.

"Szinte minden bekerült a filmbe, amit Adams csak leírt" - mondta Deschanel. "Egyetlen nagyobb változtatás van, egy extra szereplő, aki az Útikalauz-ban nem szerepel. Ez az egész azonban Adams ötlete volt, amely rajta volt a számítógépe merevlemezén. A forgatás során végig hűek maradtunk az ő elvárásaihoz, ötleteihez. Az új szereplőt Humma Kavulának hívják, s John Malkovich alakítja. Ő egy tüsszentő szekta vezetője, akik a hatalmas Arkleseizure-t istenítik. Ez tehát az egyetlen nagyobb változás, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a tévé- és rádiójáték sem egyezik teljes mértékben a könyvvel, pedig azok felett a munkálatok felett még maga Adams őrködött."

A rajongók kíváncsian várják már a filmet, amelyből egyelőre csupán egy rövidke ízelítő érhető el az interneten. A legfanatikusabbak persze arra is várják a választ, vajon elkészül-e az öt részből álló trilógia többi része.

"Még nincsenek tervek erre vonatkozólag" - mondta a színésznő a Movieweb.com-nak. "Először, gondolom, megnézik, mekkora lesz majd az érdeklődés az első rész iránt. Ennek ellenére mindannyiunk aláírta az esetleges folytatásokra vonatkozó részt a szerződésében."