A Kontroll győzött Chicagóban

Vágólapra másolva!
A Kontroll újabb nemzetközi filmes díjat vihetett haza. Az eddig már számos filmfesztiválon kitüntetett magyar alkotás ezúttal Amerika egyik legrégibb filmes rendezvényének fődíját, a chicagói Arany Hugót nyerte el.
Vágólapra másolva!

A magyar Kontroll című filmnyerte el a chicagói nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Hugót. Az író-rendező Antal Nimród első nagyjátékfilmje 18 versenytársat előzött meg a 40. alkalommal megrendezett fesztiválon, az Egyesült Államok legrégibb filmversenyén. A zsűri indoklásában kiemelte azt az erőt és tehetséget, amellyel a film egy kiábrándult, illúzióit vesztett generáció életérzését ábrázolja. A fesztivál megnyitója október 7-én volt, 109 játékfilmet, továbbá 44 ország 54 rövidfilmjét vetítették le az elmúlt napokban, csütörtökön pedig újra lejátsszák majd a győztes alkotásokat.

A Kontroll-t a chicagóin kívül számos más nagyszabású filmes rendezvényen is bemutatták. Angliában a mozikban is játsszák Antal kultuszgyanús filmjét, ami nagy közönségsikerrel szerepelt a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, vetítették az edinburgh-i filmfesztiválon, Koppenhágában, Los Angelesben, valamint Torontóban is.

Augusztusban a koppenhágai nemzetközi filmfesztiválon a Kontroll elnyerte a legjobb rendezésért járó Arany Hattyút, Pados Gyula pedig megkapta a legjobb operatőr díját. Július végén a palicsi filmfesztiválon a fődíjat, az Arany Tornyot vihették haza Antalék. A filmet Cannes-ba is meghívták az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) szekció programjába. Nemcsak a francia közönség tetszését, hanem a fesztivál Ifjúsági díját is elnyerte a jegyellenőrök viszontagságos életét feldolgozó alkotás. A közelmúltban pedig a varsói filmfesztivál közönségdíját és az aubagne-i nagydíjat kapta meg.

Az illetékes bizottság nemrég jelentette be, hogy Magyarország a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a Kontroll-t nevezi az Oscar-díjra is.