Nemsokára elkészül Lars Von Trier Amerika-trilógiájának második darabja, de mielőtt a Dogville rendezője belevágna a harmadik rész forgatásába, elkészít egy horrorfilmet az Antikrisztusról, hogy pénzt szerezzen a trilógia befejezéséhez.

A vitatott dán filmrendező, Lars Von Trier nemrég bejelentette, hogy ideiglenesen visszatér a horror műfajához, mert pénzt kell szereznie a minimalista Amerika-trilógia befejezéséhez. Az első rész, a Dogville 2003-ban készült Nicole Kidman főszereplésével. A rendező ultra-minimalista, színpadias beállításokat alkalmazott lebilincselő filmjében, amelyben a társadalmi morált és kizsákmányolást mutatta be.

A filmes jelenleg az Amerika-trilógia második részének, a Manderley-nek az utómunkálataival van elfoglalva. A főszerepet Bryce Dallas Howard, Ron Howard rendező lánya alakítja, aki A falu című thrillerben debütált a vásznon a vak Ivy szerepében. A trilógia második része az 1930-as években, Amerika egyik déli államában játszódik, és egy rabszolga történetét beszéli el. Várhatóan 2005-ben kerül a mozikba. "Most már a Manderley vágási folyamatánál tartunk a Zentropa stúdiójában, és nagyon jól haladunk, de még jó pár évnek el kell telnie a harmadik rész forgatásáig, mert pillanatnyilag pénzt kell szereznem hozzá" - mondta Von Trier.

Amikor a rendezőknek pénzre van szükségük, az első dolog, amihez fordulnak, gyakran a sokat-szapult horror műfaj. Von Trier nem kezdő a horrorfilmekben, ő készítette a briliáns The Kingdom című minisorozatot is 1994-ben. Ezen kívül két befejezett minisorozat is fűződik a nevéhez, de a The Kingdom mégis félbemaradt, mert túl sok szereplő halt meg időközben, az alkotás azonban még félkészen is figyelemre méltó munkának számít. "Von Trier most szélesebb közönség számára szeretne filmet készíteni, na nem egy vámpíros filmet, sokkal inkább egy a The Kingdom stílusában kivitelezett horrort" - mondta a Zentropa vezetője, Peter Aalbaek Jensen, aki hosszú ideig volt a rendező producere.

A készülő produkció egy Antkrisztus-film lesz, amely azt az elméletet dolgozza fel, miszerint a világot nem Isten, hanem a Sátán teremtette.