Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét egy hét leforgása alatt ötvenezernél is többen nézték meg. A Nagy Imre életének utolsó éveiről szóló alkotás sikere nem lepte meg a rendezőnőt, aki számított a fiatalok történelmi iránti érdeklődésére.

Egy héttel a bemutató után máris több mint ötvenezer néző látta Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét. A Nagy Imre börtönben töltött éveit és kivégzését feldolgozó mozira vidéken is kiemelkedően sokan voltak kíváncsiak, ami annak is köszönhető, hogy a forgalmazó a fővároson kívül is magas számú kópiával indította a filmet. Budapesten eddig húszezer nézője volt a Kossuth-díjas rendezőnő alkotásának, a vidéki városok közül pedig Szegeden látták a legtöbben, ott 4000 jegyet adtak el rá.

"Nagyon örülök a magas nézőszámnak, bár valahol számítottam erre az eredményre. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy a fiatalokat érdekli a történelem, különösen az 56-os események, hiszen arról sokáig semmit nem tudhattak. Pedig Nagy Imre kivételes személye mindenképp megérdemli a figyelmet" - nyilatkozta a film rendezője, Mészáros Márta.

A temetetlen halott a játékfilm és a dokumentumműfaj sajátos keveréke. A filmben Nagy Imre hiteles szövegei, önéletrajza, elemzései, felszólalásai, cikkei, levelei, a bíróság előtt tett felszólalása, korabeli filmek, híradóanyagok és fotók váltják egymást a neves magyar, lengyel és szlovák színészek játékával.