Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták a második Csillagok háborúja trilógia befejező részének első hivatalos plakátját. A képen George Lucas grafikusai egy darab sötét nagyurat rejtettek el.
Vágólapra másolva!

Lassanként hagyománnyá válik a LucasArts háza táján, hogy a májusban esedékes Csillagok háborúja-epizód előtti ősszel mutatják be először az előzetest, és ekkor lebbentik fel a fátylat a plakátról is. Ez most sem volt másképp, és a starwars.com hivatalos weboldalon már megtekinthető a Revenge of the Sith-et népszerűsítő poszter, amely a jövő héttől kezdve tűnik majd fel az Egyesült Államokban található különböző hirdetési felületeken. Természetesen a weboldal látogatói is megrendelhetik az alkotást különféle formátumokban.

A plakát a Baljós árnyak-kal megkezdett nyomvonalat követi. Az első epizód poszterén a kis Anakin volt látható, azonban a háta mögött falra vetülő árnyék már Darth Vader alakját formázta meg. A Revenge of the Sith plakátján Hayden Christensen látható, immár a sötét lovag vörös fényű lézerkardjával. A Palpatine szenátor szárnysegédjévé avanzsáló ifjú jedi köpenyének fodrai pedig jól láthatóan Vader maszkjának vonásait formázzák meg.

A plakát egyelőre a korai előzetesekhez hasonló, úgynevezett "teaser", amely egyelőre semmilyen lényeges információt nem közöl a filmről, csupán olyasmit, amit eddig is tudni lehetett. A többi szereplő feltűnésére a hónapokkal ezután bemutatandó hivatalos "release" plakátokon lehet számítani.

Sajnos a Revenge of the Sith teaser posztere nem lett túl átütő. A szépemlékű Bástya mozi kézzel festett filmplakátjaira emlékeztető alkotás a rajongókat is eléggé megosztotta. A force.net szavazásán körülbelül ugyanannyian utálják, mint amennyien imádják (30-30%), de a legtöbben tűrhetőnek tartják ("It's OK - 40%).

Forrás: Lucasfilm

A hazai Star Wars-fanatikusok sem törtek ki üdvrivalgásban a kép láttán. Wittinger György reklámgrafikus, a széria egyik legnagyobb honi rajongója - aki még Jar Jar Binkset is meg tudta bocsátani Lucasnak - így értékelte a plakátot: "Jó a kompozíció, engem a képregények stílusára emlékeztet. Az, hogy Anakin a sarokba került, és nem középre, a rozsdavörös háttér, a pillantás meg a seb baljóslatúvá teszik. A Vader-arc kissé gagyira sikeredett. Értem én, hogy ezek a palást ráncai, de akkor is komikus lett. Összességében viszont hatásos."

Tóth András már nem volt ennyire elnéző. Az eredeti trilógia különböző box-set kiadásainak megjelenésekor a Fotex Records előtt éjfélkor kígyózó sorok nagy mókamesterének tömör véleménye szerint a ma nyilvánosságra hozott poszter "elég szarul néz ki".