Antal Nimród: "Nem élem bele magam semmibe"

2004.11.12. 18:24

Két magyar alkotó is szerepel az Európai Filmakadémia 2004-es jelöltjei közt: Antal Nimród a Kontrollrendezéséért, míg Koltai Lajos a Csodálatos Júliafényképezéséért kaphat díjat. A legjobb rendező kategóriában Pedro Almodóvarral, Alejandro Amenábarral, Fatih Akinnal, Theo Angelopulosszal és Agnes Jaouival megmérkőző Antal Nimródot Los Angelesben érték utol a filmhu munkatársai.

Antal Nimródot Los Angelesben értük utol mindössze félórával azután, hogy megtudta, az Európai Filmakadémia jelöltjei között van a legjobb rendezés kategóriájában. A rendező előzetes elvárásait már réges-régen felülmúlta a Kontroll sikere, elmondása szerint egyáltalán nem számítottak ilyen pozitív nemzetközi fogadtatásra. Antal szerint külföldön épp azt szeretik a filmben, amivel a hazai kritikának baja volt, hogy sokféle hangulat és stílus keveredik benne: humor, akció, horror és szerelem.

"Meglepő és nagyon megtisztelő a jelölés, egyáltalán nem számítottunk rá. Ajándék ez az egész, a legszebb álmainkban sem képzeltük volna, hogy ilyen nagy siker lesz a film. Csak szerettünk volna egy olyan mozit csinálni, ami a magyar nézőknek tetszik, amit a sajátjuknak érezhetnek. Fontosnak tartom kiemelni, hogy megkérdőjelezhetetlenül a legjobb stábbal és a legjobb színészekkel dolgozhattam, és ez az egész elsősorban az ő érdemük." Azt maga Antal Nimród sem tudja megmondani, hogy mitől lódult meg ennyire a Kontroll. "Ha kitalálom, hogy mi a titka, minden filmem ilyen lesz. Alapvetően arról van szó, hogy nagyon sok ember nagyon kemény munkája van benne, és óriási szerencsénk is volt. Ennek a két dolognak a keveréke."

Hátrányból előny

A magyar kritika elsősorban az egységesség hiányát, a sokféleséget nehezményezte a filmben, valamint azt, hogy nincs egyértelműen eldöntve a szerzőiség-műfajiság kérdése. A rendező szerint külföldön pont ezért szerették a Kontroll-t. "Éppen a sok különböző műfaji elem keveredése aratott nagy tetszést külföldön. A csajok Csányit szeretik, a fiúk Balla Esztert, a fiatalok az akciót, az idősebbek az emóciót. Pedig erre egyáltalán nem készültünk. Amikor a Filmszemlén elismerték, és 260 ezer néző volt rá kíváncsi, már úgy éreztük, hogy túlteljesítettük a feladatot. Minden egyéb hab a tortán. Ezúton szeretném megköszönni a magyar nézőknek, akik szerették a filmet."

Forrás: Budapest Film
Csányi Sándor és Balla Eszter | Nézzen még több képet!

Noha ez már kicsit úgy hangzik, mintha Antal a közeljövő esetleges díjkiosztóira gyakorolna köszönő szöveget, a valóságban a rendező tudatos visszafogottsággal közelít a sikerek felé, különös tekintettel a közelgő Oscar-jelölésekre. "Sokat beszélnek a filmről és ez jó. De nem élem bele magam semmibe, csak amikor bekövetkezik. Az ember igyekszik védeni magát."

Nimród Amerikája

Antal Nimród most néhány hónapot Los Angelesben tölt, a Kontroll egyre komolyabb sikereire alapozva próbál szerencsét Amerikában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy többé nem szándékozik magyar filmet csinálni. "Szeretnék filmeket készíteni, magyar film is lesz köztük, nem is egy. Az itteni helyzet egyelőre átláthatatlan, most próbálom felfedezni. Konkrétumokról még korai lenne beszélni, ajánlatok vannak, de biztosat csak akkor érdemes mondani, amikor már dolgozom. Mindenképpen saját tervet szeretnék filmre vinni, az biztos. De hangsúlyoznám, hogy nem hagytam el Magyarországot, ott a lakásom, a biciklim, a motorom. Itt is vagyok, meg ott is, a kettőt össze lehet keverni, ez ma már könnyen megoldható."

A Kontroll-t, a tavalyi bemutató óta 260 ezer néző látta, a cannes-i világpremier után pedig a nemzetközi filmfesztiválok sikerfilmje lett. 2004 májusa óta közel 40 külföldi fesztiválra hívták meg, és 16 díjjal tüntették ki.

Koltai is a jelöltek közt

Az idei EFA jelöltek között még egy magyar szerepel. Koltai Lajost Szabó István Csodálatos Júlia című filmjének fényképezéséért jelölték a legjobb operatőrnek járó Európa Filmdíjra, öt további operatőrrel együtt. Koltai riválisai Javier Aguirresarobe (Mar Ardentro), José Luis Alcaine (Rossz nevelés), Alwin Kuchler és Marcel Zyskind (Code 46) Eduardo Serra (Leány gyöngy fülbevalóval) és Andreas Sinanos (Trilogia I: To Livadi pou dakryzei) lesznek.

Forrás: InterCom
Csodálatos Júlia | Nézzen még több képet a filmből!

A Szabó István, Robert Lantos és Koltai Lajos által készített filmet október közepe óta játsszák az amerikai mozik, s eddig közel másfél millió dolláros bevételt termelt. Az európai premierre tegnap, november 11-én került sor Budapesten.

A legtöbb jelölést, összesen ötöt, Almodóvar és a Rossz nevelés, Fatih Akin és a Fallal szemben, valamint Alejandro Amenabar új filmje, a Mar Ardentro gyűjtötte be. A legjobb film kategóriájában a fenti trióhoz Christophe Barratier Kóristák, Mike Leigh Vera Drake és Lukas Moodysson Ett Hal i mitt hjärta című filmjei csatlakoznak.

A barcelonai díjátadó gálán a legjobb európai színésznek, színésznőnek és rendezőnek járó közönségdíjat is átadják.

A jelölteket az Ingmar Bergman és Wim Wenders kezdeményezésére alapított Európai Filmakadémia 1300 tagja választotta ki a benevezett filmek és alkotóik közül. Az elkövetkezendő hetekben szavazás útján döntik el, hogy kik vehetik át az egyes kategóriákban az Európa Filmdíjakat december 11-én Barcelonában.

filmhu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK