Hasselhoffot kihagyják a Baywatch-filmből

Vágólapra másolva!
A Dreamworks stúdió jóvoltából hamarosan elkészítik a Baywatch moziváltozatát, de az attraktív vízimentősöket új színészek fogják játszani. Sem David Hasselhoff, sem Pamela Anderson nem szerepel majd a filmben.
Vágólapra másolva!

A dúskeblű, piros ússzódresszes és a kigyúrt, macsó vízimentők hamarosan a mozivásznon is feltűnnek, David Hasselhoff azonban nem lesz köztük. A Dreamworks stúdió bejelentette, hogy hétszemjegyű összegett fizetett a Baywatch-hoz fűződő jogokért, ami a 90-es évek eleji fénykorában a világ legnépszerűbb tévéműsora volt.

Annak ellenére, hogy a show eredeti alkotói, Michael Berk, Doug Schwartz és Greg Bonnan lesznek a Baywatch-film producerei, sem David Hasselhoff, sem a régi idők többi nagy sztárja, Pamela Anderson, Carmen Electra és Yasmin Bleeth nem fog benne szerepelni.

2003-ban, két évvel a sorozat befejezése után Hasselhoff, Anderson, és még néhányan az erdeti gárdából újra összeálltak a Baywatch: Hawaian Wedding című tévéfilm kedvéért, ezért valószínűleg nem a színészeken múlott, hogy kimaradnak a moziváltozatból, egyszerűen a Dreamworks stúdió új arcokat keres a saját verziójához. Amint sikerül rendezőt és forgatókönyvírót szerződtetniük a produkcióhoz, azonnal el szeretnék kezdeni a forgatást, hogy a film már 2006-ban a mozikba kerülhessen.