Vágólapra másolva!
A hihetetlen család című egész estés animációs film még bemutatója után egy héttel is nagyobb érdeklődést váltott ki, mint a több százmilliós költségvetéssel leforgatott ugyancsak animációs alkotás.
Vágólapra másolva!

A Vissza a jövőbe című klasszikus trilógiát is rendező Robert Zemeckis új filmjére, a The Polar Express-re összesen 295 millió dollárt költött a gyártó cég. Ebből 170 milliót emésztett fel a gyártás, s 125 millió ment el marketingcélokra. Ennek ellenére a film múlt hét szerdai premierje óta "csupán" 30,8 millió dollárnyi bevételt generált. Mivel mindez egy héten belül történt, a filmet forgalmazó Warner jó eredményként értékelte a The Polar Express eddigi teljesítményét, azonban lehet, hogy csupán kényszeredettek a mosolyok a stúdió háza táján. Annál is inkább, mert a Pixar legújabb animációs alkotása, A hihetetlen család továbbra is tarol a mozik pénztárainál, s másfél héttel bemutatója után is a legnézettebb filmnek bizonyult az Egyesült Államokban. Hihetetlenék a hétvége során 51 millió dollárt szedtek össze, ez pedig csupán 28%-os csökkenés a premier óta. Ezzel párhuzamosan a The Polar Express a hétvége során mindössze 23,5 milliónyi bevételt tudott termelni.

"A stratégiánk az volt, hogy múlt héten hagyjuk, hogy elevezgessen a film A hihetetlen család farvizén, és innentől a szájhagyományra bíztuk a nézettség növelését, ennek pedig most kezd érződni a hatása" - nyilatkozta a Variety magazinnak Dan Fellman, a Warner terjesztési igazgatója, aki megjegyezte, hogy múlt hét szerdától szombatig folyamatosan emelkedtek a bevételek a mozik pénztárainál.

A The Polar Express egy kedves karácsonyi történet, amelyben a hálószobájában a Télapót váró kisfiú rövidesen egy titokzatos vonaton találja magát, amely az Északi-sark felé tart. A kalauz - akit Tom Hanksről mintáztak, olyannyira, hogy a színész hangján szólal meg a filmben - pedig nem mindennapi utazásra viszi a srácot, több kortársával együtt.

A hihetetlen család egy látszólag tipikus amerikai kertvárosi famíliáról szól, ahol azonban minden családtag valójában álruhás szuperhős. A figurákat Craig T. Nelson, Helen Hunt, Samuel L. Jackson és Jason Lee szólaltatják meg.

A két animációs film csatája mellett kisebb visszhangja volt a Pierce Brosnan, Salma Hayek, Woody Harrelson és Don Cheadle főszereplésével leforgatott After the Sunset című akcióvígjáték 11,6 milliónyi bevételt generált. A Reneé Zellweger, Colin Firth és Hugh Grant neve által fémjelzett Bridget Jones - Mindjárt megőrülök című szingli-folytatás még csak 530 filmszínházban megy, de már így is 8,9 milliót hozott a konyhára, míg a Gyerekjáték-sorozat legújabb epizódja, a Seed of Chucky 8,8 millióval zárt még az első ötben.

A Bridget Jones második részének közönsége 74%-ban hölgyekből tevődött ki, s előadásonként 16 705 dolláros bevételt generált.

"Ez nagyon erős érdeklődés, amely jót jelent egy második rész esetében" - nyilatkozta Nikki Rocco, a Universal forgalmazási vezetője.

A hihetetlen család-ot november 24-én műsorára tűzi az [origo] filmklub is. Ha szeretne részt venni a nagy sikerű animációs film vetítésén, játsszon velünk!