Megvan az ötödik Potter-film rendezője

Vágólapra másolva!
A brit David Yatest fogja rendezőnek szerződtetni az ötödik Harry Potter-filmhez a Warner Bros stúdió. A nem túl ismert filmest televíziós munkássága alapján választották ki a feladatra.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal azután, hogy Michael Goldenberg beállt fogatókönyvírónak a Harry Potter és a Főnix rendje című produkcióhoz, a Warner Bros és David Heyman, a producer karnyújtásnyira van attól, hogy aláírja a szerződést David Yatesszel a sorozat ötödik darabjának rendezéséről. A forgatást 2005 végén fogják kezdeni, a film várhatóan 2007 nyarán kerül majd a mozikba.

Ahogy a Pán Péter-t jegyző Goldenberg, Yates is meglepő választás volt a gyártók részéről. A rendező idáig csupán egyetlen mozifilmet készített, 1998-ban egy drámát The Tichborne Claimant címmel. Valószínűleg inkább televíziós munkássága keltette fel a Warner Bros érdeklődését, ő jegyzi ugyanis a díjnyertes The Way We Live Now-t és a State of Play című minisorozatot. Őt kérte fel a stúdió a Paul Bettany és Jennifer Conelly főszereplésével készülő Brideshead Revisited című film rendezésére is.

A korábbi Harry Potter-filmeken olyan veterán alkotók dolgoztak, mint Chris Columbus, a Mrs. Doubtfire rendezője, a Szép remények-et jegyző Alfonso Cuaron és Mike Newell, a Négy esküvő és egy temetés készítője. A stúdió és a producer most mégis úgy döntött, hogy vérfrissítésre van szükég. Felmerült Matthew Vaughn és az Amélie csodálatos élete alkotójának, Jean-Pierre Jeunet-nek a neve is, de minden valószínűség szerint Yates jövő héten már hivatalosan is a Harry Potter és a Főnix rendje rendezőjének mondhatja majd magát.