Hófehérke az óriás törpék között

2004.12.02. 18:10

Groó Diana még egy olyan rendszerben lett filmrendező, amikor a Filmművészeti Egyetem (továbbiakban csak a "Főiskola") filmrendező-osztályába évfolyamonként csak egy lány járhatott. Sok fiú és maximum egy lány. Dininek (ahogy mindenki hívja őt) mázlija volt: ő Simó Sándor legendás osztályában lehetett az egyetlen lány, akit Török Ferenc, Pálfi György, Hajdu Szabolcs, Miklauzic Bence, Erdélyi Dániel, Fazekas Csaba és Fischer Gábor oltalmazott. A fiúk már mindannyian túl vannak első játékfilmes bemutatkozásukon, Dini ezen a héten debütál a mozikban - a Csoda Krakkóban című munkájával. Bár napok óta premier-lázban ég, és a pozitív fogadtatásért izgul, a kávéházi hangulat némileg oldott a feszültségén. Az [origo] riportere végül alig győzte jegyezni a történeteit.

1. sztori: "Hogyan lettem filmrendező"

Groó Diana: 10 éves koromban volt egy álmom. Egy igazi, éjszakai álmom. Abból állt - a képet ma is magam előtt látom -, hogy egy hatalmas fotelben ülök, és rendezek. Ennyi. Gondolom, ez akkoriban még színházra vonatkozott, de nagyon bennem maradt. 13 éves koromtól kezdve aztán már olyan baráti társaságba jártam, amelyikkel el is kezdtem valóra váltani az álmot, mert nyaranta a Balatonon amatőr filmeket készítettünk. Ezt úgy képzeld el, hogy jeleneteket készítettünk, amit egy öreg VHS-kamerával rögzítettünk, és magában a gépben vágtunk. A zenei aláfestést is úgy oldottuk meg, hogy a mikrofon mellé tartottuk a magnót - nem használtunk semmi utómunkát.

2. sztori: Hét idegen nyelven

- Az általános iskolában kezdtem franciául tanulni, a gimnáziumban angol-orosz tagozatra jártam, és mellette elkezdtem az ivritet; az egyetemen pedig már a francia-hebraisztika szakot választottam. Ott találkoztam a latinnal és a portugállal, amiket csak hobbiból tanultam, a némettel viszont hadilábon állok, mert bár három évig tanultam, a nagymamám legnagyobb bánatára nem jutottam el addig, hogy meg merjek szólalni - csak olvasok, írok és értek. Persze akkoriban, amikor ezekbe belevágtam, még fogalmam sem volt róla, mennyit segít majd az életemben, mert azt sem tudtam, hol fogok kikötni. Ma viszont már tudom, hogy nyelvek által kinyílik a világ. Soha nem volt problémám külföldön azzal, hogy megszólaljak.

3. sztori: Véresre rúgott lábbal

- Amikor 18 éves voltam, Gazdag Gyula indított filmrendező osztályt a Főiskolán, ahol én az utolsó rostáig jutottam. Amikor  kiderült, hogy nem vettek fel, iszonyatosan el voltam keseredve, és a hazafelé vezető úton minden falba belerúgtam egy nagyot. Szabályosan véresre rúgtam a lábam. Azt hittem, elvágták az életem. Ma már persze tudom, hogy a dolgok nem történnek véletlenül. Helyette felvettek a bölcsészkarra, és rendezőasszisztens lettem Schiffer Pali és Elek Judit mellett a Hunnia Filmstúdióban. Akkor ismerkedtem meg azzal, mit is jelent filmrendezőnek lenni, és alig vártam, hogy újra jelentkezhessek a Főiskolára. Áldom az eget, hogy végül így alakult az életem, mert különben nem kerülhettem volna Simó osztályába, és nincsenek ezek a fantasztikus osztálytársaim.

Csoda Krakkóban | Nézzen még több képet a filmből!

4. sztori: Ember-vadállat-filmrendező

- Nagyon nagy mázlim, hogy 8 évig lehettem Schiffer Pál asszisztense, mert így lett egy dokumentumfilmes mesterem, és egy játékfilmes mesterem Simó Sanyi személyében. Ők emberi példák is voltak, nemcsak a mestereim. Nem is tudom, talán Sándor Pali mondta egyszer, hogy két kategória van: az ember-filmrendező, meg a filmrendező-filmrendező. Az utóbbit úgy is mondhatjuk, hogy a vadállat-filmrendező. Gondoltam, inkább nem kérdezem meg tőle, hogy szerinte én hova tartozom. Azt hiszem, utalt rá, hogy engem a filmrendező-filmrendezők közé sorol. Tény, hogy erőszakos vagyok - de mindig a cél érdekében.

5. sztori: "Életem legnagyobb szerelme"

- Amikor elsőévesek voltunk a Főiskolán, Simó Sanyi azt a feladatot adta az osztálynak, hogy írjunk egy filmnovellát "A legnagyobb szerelmem" címmel. Mikor elkészültünk vele, elolvastuk egymásét, és interjúkat készítettünk róla. Persze mindenki az enyémre volt a legkíváncsibb, mert én voltam az egyetlen lány az osztályban. A novellám erről a Piotr nevű fiúról szólt, aki a Csoda Krakkóban főszereplője lett. Egy lengyel fiú volt, akit összesen egy hétig ismertem. Az interjút pedig Pálfi Gyuri készítette velem, aki felrajzolta a táblára, hogyan képzeli el Piotrt. Gyakorlatilag egy Pinocchiót rajzolt fel: hosszú orral, elálló fülekkel. Kérdezte: "Így nézett ki?", én meg röhögve válaszoltam: "Igen, majdnem."

Csoda Krakkóban | Nézzen még több képet a filmből!

6. sztori: Képtelen akciófilm

- Amikor a forgatókönyv harmadik verziójánál tartottam, végigolvastam, és hirtelen felmerült bennem a kérdés: "Jó, jó, nekem érdekes, az én élményeim. De kit érdekel ez még rajtam kívül?" Rájöttem, hogy szükségem van egy emberre, aki felpofoz, és azt mondja: "Figyelj, szakadjál már le kicsit magadról!" Megpályáztam tehát egy ösztöndíjat egy nemzetközi forgatókönyvírói workshopra. El is nyertem, utazhattam Isztambulba, ahol rátaláltam Szekér Andrisra. Hogy-hogy nem, ez épp 2001 szeptemberében történt. Egy nap épp sétáltunk és beszélgettünk a Boszporusz partján, mikor arra lettem figyelmes, hogy az ott horgászó emberek mindannyian a kis hordozható tévéjüket nézik. Érdekes módon minden képernyőn az történt, hogy két repülő belehajtott az ikertornyokba. "Nahát, mindenki ugyanazt az akciófilmet nézi?!" - gondoltam magamban. Aztán lassan rájöttem, hogy sehol egy videó, ez a valóság. Földbe gyökerezett a lábunk.

7. sztori: Zsidó-téma

- A zsidóság nagyon fontos része az életemnek, és - nem tudatosan ugyan, de - minden filmemben megjelent valahogy. Ugyanakkor semmiképp nem szeretnék zsidó filmrendező lenni vagy bármi ilyesmi. Holokauszt-filmet sem szeretnék készíteni, még utalás szintjén sem, a Csoda Krakkóban írásakor erre külön odafigyeltem. Azt akartam, hogy a történet a jelenben játszódjon, ugyanakkor őrizze annak a jeleit, hogy volt itt egy régi kultúra, voltak közép-európai zsidó hagyományok. Nekem fontosak ezek a gyökerek, mert a múlt vezeti a jelenemet és a jövőmet. Ha az ember tudja, honnan jön, akkor könnyebb meghatároznia azt is, hová tart.

Csoda Krakkóban | Nézzen még több képet a filmből!

8. sztori: Hófehérke és az óriás törpék

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom a helyzetet, hogy egyedüli lány vagyok egy osztályban. Mondjuk, azt sem gondoltam volna, hogy ennyire jó fej faszikkal leszek körülvéve. Mi tényleg egy család vagyunk: Hófehérke és a hét törpe fordítva - mindegyik két méter. Amikor befejeztem a Csoda Krakkóban vágását, Török Ferivel, Miklauzic Bencével és Fazekas Csabival beültünk egy kávézóba a Vígszínház mellett. Éjszaka volt, és ők azért jöttek, hogy segítsenek egy kicsit kiereszteni magamból az egészet. Egyszer csak megjelent a tulipánárus bácsi. Azt mondta a Feri: "Ide az egész csokrot! Éljen Dini, aki befejezte az első játékfilmjét!" Én meg mondtam: "Ne, Feri, elég egy szál." Ő meg: "Hülye vagy? Egyszer csinálod meg az első játékfilmed!" És két hétig egy csokor tulipán volt az asztalomon.

Gyárfás Dóra

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK