Heten, mint a vezérek - Hét magyar premier decemberben

Vágólapra másolva!
Magyar filmek dömpingjéről beszélhetünk, ha a december havi premierkínálatra tekintünk. A karácsonyi hónappal kezdődő és január közepéig tartó időszakban, amikor a legtöbben látogatják a filmszínházakat, hét magyar egészestés alkotás is versenyre kel legnagyobb konkurenseivel, a hollywoodi szuperprodukciókkal, és akár egymással is.
Vágólapra másolva!

Decemberben olyan látványos produkciókkal szállnak ringbe a hazai filmek, mint Oliver Stone legújabb alkotása, az Alexander vagy az ilyenkor szokásos, kötelező karácsonyi családi vígjátékok, például a Polár expressz és a Kelekótya karácsony. A "legbátrabb" forgalmazónak az alig néhány hónapja alakult Hungaricom bizonyult, amely most összesen három filmmel szerepel a mozikban. Ezek közül kettő egyértelműen közönségfilm, a Nyócker és a Világszám!, harmadik mozijukat, a Csoda Krakkóban-t inkább a művészmozikba szánták, de látható lesz a MOM park révén multiplexben is.