Istent kivágták a filmből

Vágólapra másolva!
Philip Pullman Az Úr sötét anyagai című könyvének filmváltozatából kivágta az Istenre és az egyházra vonatkozó részeket a rendező, Chris Weitz. A blaszfémia vádjával illetett regény szerzője egyelőre támogatja a filmest, aki megígérte, hogy megpróbál a lehetőségekhez képest hű maradni az eredetihez.
Vágólapra másolva!

Chris Weitz, az Amerikai pite és az Egy fiúról rendezője elmondta, hogy a New Line filmstúdió aggodalmaskodása miatt kellett végrehajtania a változatásokat. A film alapjául szolgáló könyv az egyház elleni küzdelemről és az Isten megbuktatásáért folyó harcról szól.

"Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a filmből vallásellenesség érződhet ki" - írta Weitz Az Úr sötét anyagai rajongói honlapján. Pullman trilógiáját blaszfémiával vádolták a keresztény tanárok és a katolikus sajtó.

Weitz, aki belátja, hogy sok ember nem szívesen látja éppen őt a film rendezői székében, "élete legfontosabb munkájának" tartja ezt a mozit. "Részben azért, mert ez azon kevés könyvek egyike, melyek megváltozatták az életemet" - mondta egy interjúban.

A díjnyertes trilógia - az Északi fény, A titokzatos kés és A borostyán látcső - egy oxfordi lány, Lyra Belacqua történetét meséli el. A főszereplő hősies küzdelembe bocsátkozik az egyházzal, amely gyerekeken végez kísérleteket, hogy eltüntesse az eredendő bűnt. A harc végső soron a Fensőbbség, egy Isten-szerű figura megdöntésére irányul.

Weitz szerint a New Line stúdió attól tart, hogy a legenyhébb vallásellenesség is ellehetetlenítené a filmet anyagilag. "Mindent megteszek azért, hogy a film annyira liberális legyen, amennyire csak lehetséges" - mondta Weitz. "A kifejezésmódon viszont kissé módosítnai kell. Nem fogom megváltoztatni a cselszövők természetét és szándékait, de valószínűleg finomabb formában fognak megjelenni."

A rendező meglátogatta Pullmant, aki elmondta neki, hogy "a Fensőbbség bármilyen önkényes hatóságot jelképezhet, ami megfosztja az egyént a szabadságától, legyen szó akár vallási, politikai, totalitárius, fundamentalista vagy kommunista hatalomról".

Számos keresztény honlap támadja a trilógiát az egyház és Isten szentségtörő ábrázolásáért, de Pullman tagadja, hogy könyve vallásellenes lenne. Az író ügynöke elmondta a Timesnak, hogy megbízója egyelőre elégedett az adaptációval.

"Természetes, hogy a New Line sok pénzt akar keresni, de Mr. Weitz csodálatos rendező, és Philip támogatja őt. Észre kell venni, hogy Bush Amerikájának légkörében ez a film hatalmas kihívás."