2002 júliusában vette át színész-diplomáját Londonban, tavaly áprilisban jött haza. Itthon jelentős szerepet kapott Deák Krisztina A miskolci boniésklájd című filmjében, majd Sas Tamással forgatott az Apám beájulná-ban. Idén játszik Koltai Róbert Világszám és Koltai Lajos Sorstalanság című produkcióiban. Múlt évadban - a Radnóti Színház Lulu-jában - Hasfelmetsző Jack volt. Haumann Máté mesélt a filmhu-nak a Szigetország jelenleg első számú színész- és "színházcsináló"-képző intézményéről, továbbá a színészről mint termékről, és az is kiderül, hogy miért, és főként miként készült őt lebuktatni egy hajdanán hazánkban tevékenykedő angol titkosszolgálatos. Interjúnkban - hisz így van rendjén - Haumann Péter legtöbbször "apu"-ként szerepel. 

filmhu: Indítsunk izmos közhellyel: nyilvánvaló, sőt, természetszerű volt-e számodra, hogy magad is a színészi pályára lépsz? 

Haumann Máté: Igen, három éves korom óta. Ez egészen furcsán hangzik (nevetés), de ennyire evidens volt. Úgy történt, hogy megnéztem aput a Macskák-ban. Egy olyan korú gyereknek, mint akkor én, ez maga volt a csoda. Megragadt bennem valami, és úgy is maradt. Egy idő után ez az elhatározás értelemszerűen "komolyodott".

- Kívülről nézvést úgy tűnik nekem, édesapád bámulatra méltó pályáját nem keresztezték-akadályozták művészi válságok - vagy azokat nem tette "publikussá". Mégis, nem volt olyan pillanat, mikor...

- ... megrettentem volna? Nem igazán. Föl sem vetődött bennem, hogy ebbe az ember belebukhat. Kisgyerekkorom óta szeretettel nézek erre a hivatásra. Ez az, ami előre mozdít.

- Dráma-tagozatos gimnáziumot választottál?

- Nem-nem. Az Arany Jánosba jártam, itt a Sas-hegyen, ahogyan a bátyám és a nővérem is. Onnan felvételiztem a Színművészetire, és később külföldre.

- Bátyádról keveset hallani.

- Mert ő az IBS Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén oktat. (International Business School - a szerk.)

- Nem érezted kissé "pikánsnak", hogy az itthoni vizsgabizottságban helyet foglalók mindegyike, ha talán nem is személyesen, de ismer?

- Egy ilyen szakmában elkerülhetetlen - már csak apu miatt is - hogy ne találkoztam volna velük egy színpadon, vagy öltözőben. Bíztam a tanárok felnőttségében, komolyságában, jóindulatában; hogy ettől képesek eltekinteni.

- Majd' mindenki, akivel a fölvételi procedúráról beszéltem, úgy emlékezett, mintha kivégzőosztag elé került volna.

- Feltétlenül kimerítő. Az aggodalomtól és a drukktól sem lehet elvonatkoztatni. Idegileg megviseli az embert. Nagyon nehéz oda bekerülni. Ettől függetlenül, a felvételi számomra sokkal inkább egy nagyon izgalmas munkafolyamat része volt, mint stresszhelyzet. Rendkívül érdekes volt, sőt, szerettem csinálni.

- Volt a gyakorlati tapasztalatod?

- Hétévesen kezdtem el forgatni... (szünet) De hát ez más! Hétévesen csupán az érdeklődés volt, ami megnyilvánult. Mivel a gyerekszínész szó elborzaszt, azt mondom: gyerekkoromban szerepeltem. Többek közt játszottam a Gaudiopolis-ban, a Doven ajtajá-ban, a Nyomkereső-ben és A brooklyni testvér-ben - utóbbit különösen szerettem; apu gyerekkori énje voltam benne. Tizenegy évesen Tolnay Klárival és Mensáros Lászlóval játszani nagy emlék. Ezt nem felejti el az ember. Egyszer-kétszer külföldi forgatásokon is részt vettem.

- A Színművészetin kinek az osztályába jártál volna?

- Máté Gáboréba. A harmadik rostát már úgy csináltam végig, hogy tudtam, fölvettek Londonba.

- Hogyan esett Londonra a választásod?

- Egy itt forgó amerikai filmben játszottam - összesen egy napom volt benne - amikor elkezdtem kérdezősködni az egyik színésztől: melyek azok az "intézmények", ahol próbálkozni érdemes. Amerikáról gyorsan lebeszélt, viszont megadta három londoni iskola nevét. Kinéztem őket a Net-en, kitöltöttem a felvételi lapokat, elküldtem. Ez a három, Angliában legjobb iskola a RADA (Royal Academy of Dramatic Art), a LAMDA (The London Academy of Music and Dramatic Art) és a Guildhall (Guildhall School of Music and Drama) egymás között váltja a stafétabotot, valójában fej-fej mellett haladnak. Végül a Guildhallba nyertem felvételt, és ezt követően derült ki számomra, hogy most ez van a legjobb pozícióban. Sokan jártak oda, akiknek most "elég" jól fest a pályájuk.

- Például McGregor...

- Így van! Ewan McGregor, Joseph Fiennes, a nálunk talán leginkább az Elit-alakulat-ból ismert Damian Lewis, a reményteljes pályafutás elé néző Daniel Craig - vele a Sorstalanság-ban találkoztam, és Orlando Bloom, aki akkor végzett, amikor elsős lettem.

- Hogyan zajlik a felvételi?

- Két rosta van. Az első hatalmas szórás. Körülbelül ezerötszázan jelentkeznek, huszonhármat vesznek föl. A második rostán három szoba vár a felvételizőre. Mindegyik szobában két ember ül, ők kérdezik ki a monológokat. Három kötelező monológ van, a kritérium szerint egy Shakespeare, egy Shakespeare korabeli, és egy kortárs.

- Miket vittél?

- Sam Shepard True West-jéből mondtam egy "összeollózott" monológot, aztán Mercutio Mab-monológját és a II. Richárd-ból a legutolsó jelenetet, mikor Richard egymaga van a börtönben. A monológok elmondása után fölmérik a beszédkészséget-technikát, az ének készséget, a mozgást és az improvizációs készséget, majd újból a mozgást.

- A nálunk oktató tanárok - meglehetősen sajátos módon - egyben neves, ráadásul aktív színészek, rendezők, és/vagy színházi direktorok. Hogy van mindez a Guildhallban?

- Ellenkezőleg. Legfeljebb egy-két ellenpéldát tudnék említeni, így a beszédtanáromat, Patsy Ronenberget, aki igen csak jó hírnévnek örvend szakmai berkekben. Csodálatos személyiség, iszonyú jó fej nő! Meglehetős szerepe van abban, hogy most úgy beszélek angolul, ahogyan. A tanárok többsége vagy volt szakmabeli - esetleg színészként kezdte a pályáját -, vagy volt színházi ember, de egyik sem aktív, mint nálunk; egyébként ezt sem tartom rossznak. 

- Mit vélnek a legfontosabbnak az elsajátítandó "tantárgyak" között?

- A mozgást, a beszédtechnikát, a dialektust, az improvizációt, az akrobatikát. Ezeket az órákat mind délelőtt tartják, a délután folyamán egy adott darabbal foglalkozunk. De azt, hogy miként forduljunk egy darab felé, és magát a próbafolyamatot is, hosszas rávezetés előzi meg. A Guildhallban a klasszikus angol színjátszást tanítják, a rendszer régi tradícióra épül.

- Tartottak filmszínész-képzést, kurzust?

- Volt, de elég jelentéktelen. Második évtől, talán az első trimeszterben volt egy hetes tévés képzésünk. Egymásnak kezeltük a kamerákat - ez jó dolog -, tartottuk a mikrofont, kineveztük egymást asszisztensnek, és persze jeleneteket mondtunk fel.

- Kollégista voltál?

- Az első évben. A tandíj rettenetesen sokba került. Itthonról és külföldről is sokan segítettek. Ez nagyon jó érzés. Apunak jelentős szerepe volt abban, hogy a tandíjamra valót sikerült előteremteni; mert hát volt aggodalom, hogy fölvesznek, aztán mégsem jön össze... A második-harmadik évben ösztöndíjas lettem.

- Kerültél hullámvölgybe?

- Természetesen. Rettentően  kellett tepernem, legalábbis így éreztem, mivel nem vagyok angol anyanyelvű.

- Rajtad kívül volt még nem angol anyanyelvű?

- Az osztályban nem; alattam jártak.

- Hogyan zajlanak a vizsgaelőadások?

- Az első két évben csak a tanárok néztek minket, három havonta volt két vizsgaelőadás. A Guildhall demokratikus, barátságos, mondhatni, családias főiskola. Annak érdekében, hogy megelőzzék a diákok között kitörő versenylázat, a kiértékelés során nem adnak érdemjegyet, még csak nem is pontoznak. Vannak rosták, de mindenkinek megadják az esélyt, hogy visszakapaszkodjon. És senki sem hullott ki. Kilenctől este hétig-nyolcig dolgoznak a diákok, egy órás ebédszünettel. Van, aki elalszik, van, aki depressziós lesz a stressztől. Ez nehéz játszma. De mindenki összekapta magát és pár hónap alatt felnőtt. Még harmadévben sem adnak ki senkit munkára, ha csak akkora lehetőség nem jön, mint annak a két felettem járó fiúnak, akiket elvittek a K-19-be forgatni. A srácok, így Lex Shrapnel, azt mondták, ezt nem hagyják ki. Lexnek egyébként most jön ki a Viharmadarak című filmje. (Thunderbirds. A K-19 - The Widowmaker-t Kathryn Bigelow rendezte, Harrison Forddal és Sam Spruellel a főszerepben. - a szerk.) A színész-szakkal párhuzamosan fut a stage-management-kurzus. Ők egyszerre tanulják a díszletezés, hangosítás, világosítás, fénytechnika-fényrendezés fortélyait. A harmadik évben találkoztunk egymással először, amikor is össze kellett hozniuk, adott összegből, egy produkciót. Ez számukra is próbatétel, mi pedig - többek között - megtanultuk a zsargonjukat. Erre az előadásra már bárki válthat jegyet, sőt, el kell hívni az ügynököket, esetleg jönnek rendezők, castingosok. Kint kötelező a képviselet.

- Ez a Te esetedben hogyan alakult?

- Nagyon egyszerűen: senkit sem sikerült szereznem. Hatalmas a piac. Az osztályomba járó huszonhárom emberből nyolcnak sikerült ügynökséghez szerződnie. Rengeteg pénzt kell kiadni fotóra: volt, amikor százötvenet rendeltem, plusz papír, boríték, bélyeg, egyéb apróságok. Óriási kiadás. Megírtam a leveleket, mindegyiket egyenként megcímeztem, feladtam. Egy ilyen vizsga alkalmával - ha jó szerepem volt, és érdemes volt megnézni - kiküldtem kilencven levelet ügynökségeknek, castingosoknak. Ebből visszajött három, azzal: lehet, hogy eljönnek. Tehát eljönnek, ha eljönnek, és még akkor is ott a lehetőség, hogy nagyon nem érdeklődnek, mert már van nekik szőke, kék szemű. Volt alkalmam találkozni három ügynökkel és egy castingossal. Az egyik ügynök jó benyomást keltett, de nem tudott segíteni. Elképesztően piac-orientált ez a szakma, itthonról el sem lehet képzelni, mennyire.

- Hogyan lehet ez elviselni?

- Ha úgy gondolkodsz, hogy amit csinálsz, amit elértél, amiben hiszel: konstans. Hogy az ügynökök, castingosok számára ez mikor "érdekes", más kérdés. Így túléled.

- Magyarán: megérted és elfogadod, hogy "termékként" vagy jelen a "piacon".

- Ha ezt a szakmát választod, különösen külföldön, termék vagy.

- Elég sokáig próbálkoztál kint, hiszen csak tavaly jöttél vissza.

- Tavaly áprilisban. Nyolc hónapig dolgoztam a BBC-nek, egy olyan, a Guiness-rekordok könyvében is szereplő rádiósorozatban, amelyből végeredményben a Szabó-család "kinőtt". 1952 óta megy ez a műsor.

- Az Archers.

- Pontosan! Ez Angliában valóságos intézmény. Minden nap, hét órakor: Archers. A sorozatban egy továbbképzésen részt vevő, magyar fiút játszottam. Rövidesen kiderült: kevés az akcentusom. Nyilván mély, torokból jövő, szlávos mellhangra számítottak. Vissza is kellett "durvítani" a nyelvet. Miközben engem büszkeség és öröm töltött el a nyelvtudásom miatt, a BBC izzadt. Rendszeressé váltak a hallgatói telefonok. Volt mikor fölvette a kagylót egy, valamikor hazánkban élő titkosszolgálatos, aki erősen bizonygatta, ő tudja, milyen a magyar akcentus, én - meg a BBC - nem verem át. Fölajánlották, hogy megmutatják neki az útlevelem. Most egy angol musicalben forgatok, ahol újfent bizonygatni kellett "magyarságomat". Amikor leesett nekik: én vagyok Csaba az Archers-ből, aki miatt annyi balhé volt, negyven-negyvenöt éves emberek kezdtek el körülöttem sikítozni, fölidézve az Archers életükben betöltött jelentőségét.

- A Guildhallban végzett társaid közül hányan vannak a szakmában?

- Velem együtt hárman. Az egyik fiú Los Angelesben turnézik. Isten tudja, talán a huszonhatodik sorban szteppel majd és mosolyog, vagy az is lehet, hogy kitűnő szerepet kap. A másik barátom majd Romániában forgat egy első világháborús filmben, de ez még pénzfüggő. Én pedig itthon.

- Deák Krisztina filmjébe, A miskolci boniésklájd-ba a  társforgatókönyv-író, Esztergályos Krisztina talált meg téged, mikor a Sources-2 forgatókönyvíró kurzuson vett részt.

- Teljesen véletlen volt. Krisztina Nádasy Myrtillnél szállt meg Londonban, együtt nézték meg az egyik stúdiószínpados vizsgaelőadásunkat a harmadévben. Krisztina elmondta édesanyjának, Deák Krisztinának, hogy kint vagyok, és mikor hazajöttem karácsonyra, elmentem a castingra.

- Érdekesnek találom, hogy olyan szereppel bízott meg Deák Krisztina - ahogyan a Radnóti Színház Lulujában is rád osztotta Hasfelmetsző Jacket - amely úgy tűnhet, idegen tőled.

- Ezt nagyon élvezem. Mindig izgalmasabb negatív figurát játszatni. Talán életteljesebbek és bonyolultabbak. Van bennük valami vonzó.

- Ahogyan így elnézlek, potenciális jelölt lettél volna a főszerepre (Pali) is, amelyet végül Karalyos Gábor kapott.

- A főszerepre castingoltam, de Sanyi lett a vége.

- Végeredményben: egy áruló-karakter.

- A film ezt követeli - és az életben is ez történt. De én úgy nézek rá, mint olyasvalakire, aki a saját élethelyzetének megfelelően cselekszik, az adott körülményekhez igazodik. "Direkt" ember. Ráadásul mindig relatív, kit tekintünk "jó"-nak vagy "rossz"-nak. A késztetéseink mögött mindig van valami a háttérben, gyakran ez igazolja a cselekedeteinket. Egy újságíró kérdezett is erről a szerepről, én pedig azt mondtam, "alapjáraton" senki sem gonosz. Ez a kijelentésem, rá félévre, szenvedélyes vitát generált az Interneten, állítólag lelkészek is diskuráltak a kérdésről.

- Hogy' állsz a megbocsátással?

- Milyen tekintetben?

- Mit teszel, ha valaki aljas veled?

- Nem tartok haragot. Felesleges. Nem hagyom magamat kétszer átvágni, odébb állok.

- Mennyire vagy átverhető, becsapható?

- Kétlem, hogy az volnék.

- Lehetséges, hogy a színészek jobb emberismerők, mint a "civilek"?

- Inkább jobb megfigyelők lehetnek. Ez a szakmával jár: mindig, mindent és mindenkit pásztázunk. Én legalábbis így vagyok vele.

- A Sas Tamás-filmben (Apám beájulna) való részvételedet hogyan értékeled?

- Sokat nyertem azzal, hogy dolgozhattam abban a filmben is. Ennyi.

- Az imdb-ről levadásztam: a Sorstalanság-ban egy SS-katonát játszol.

- A szerep szerint leleplezett SS-katonát. Két napot forgattam. Láttad a szereplőlistát, rengeteg beszédes szerep van, az enyém két oldalas, de nehéz. Rendkívül összeszedett, profi, odafigyelő stábbal dolgoztam. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a filmben. Szeretem, mikor érzem: mindenki azért van, hogy jó dolog szülessen, mindenki csinálja és szereti a munkáját, ami minden egyes embernek ugyanannyira fontos.

- Miként értékeled a nálunk dúló, balkáni "sztárság"-ot?

- Említettem neked, alkalmam volt játszani, bár egy nyúlfarknyi szerepet, egy angol musicalben - Geraldine Chaplinnel. Nem tudtam szabadulni az élménytől: húsz-harminc méterre voltam tőle, és valami valóban sugárzott belőle. Olyan erő van benne, ami  egyszerűen "átütött"  rajtam. Aurája van. Egy elhivatott, pontos asszonyt láttam. Aztán el is szomorodtam, hogy egy ilyen fogalmat, mint a "sztár", nálunk hétköznapi bulvár-rémségekkel érvénytelenítenek. Képességes, igazán tehetséges emberek nevét koptatják, valós fényüket tompítják. Akkor röhögtem a legjobban, mikor engem sztárnak hívtak. Vicc.

- Hogyan látod a lehetőségeidet?

- Nincs bennem késztetés az acsarkodásra, elkeseredettségre, ha nem úgy alakulnának a dolgaim, ahogyan terveztem, vagy szeretném. Az a fontos, hogy dolgozzam, hogy tanuljak. A munka a fontos, nem az, ami esetlegesen ezzel jár.

- Mennyire tartasz kapcsolatot generációd színész-tagjaival?

- Kapcsolatban vagyok a "kinti" srácokkal,  tudunk egymás dolgairól, jönnek hozzánk nyaralni. Itthon főként a Radnótiból - a Lulu kapcsán - vannak ismeretségeim: rendszeresen találkozunk, beszélgetünk Lengyel Tamással, Karalyos Gáborral, Hámori Gabival. Jóban vagyunk Verebes Zoltánnal. Máté Gábor osztályából találkozgatunk Mészáros Bélával, Fenyő Ivánnal, Jordán Adéllal, Szantner Annával. Beköszönünk egymás életébe.

- Klasszikus színész képzést kaptál. Mi az erősebb benned: a színház, vagy a film iránti érdeklődésed, szereteted? 

- Mindkettő másért érdekel a végletekig. A filmezés varázsa letagadhatatlan: elemelt szépség. A személyességen túl, szakmailag a film intimitása érdekel: a közelik, a szemek. Van ebben egy kis perverzió is. Kit, mikor, hol lehet "rajta kapni". Mert érdekes, mennyire hagyod, hogy beléd lássanak. A színház az örök klasszikus. Újból és mindig másképpen megtalálni egy helyzetet, amit, mondjuk, éppen százhuszonhetedszer keresel újra. A színház a véget nem érő próbálkozás.

- Ez szép!... Tervezed, hogy leszerződsz egy teátrumhoz?

- Tervezem... Biztonságot ad, bár lássuk be, tespedtséghez is vezethet. Voltak ajánlatok, lehetőségek. Szívesen tartoznék csapathoz.

- Hogy' érzed magad?

- Most nagyon jól. Örülök a lehetőségeknek, élni fogok velük. Napról napra élek.