Kozák András, a Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész hosszan tartó súlyos betegség után, egy nappal 62. születésnapja után elhunyt.
Kozák András 1965-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2004-ben szegődött a Vidám Színpadhoz, korábban a Nemzeti Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, 24 éven át pedig a Thália társulatához tartozott. A színművészet mellett rendezéssel is foglalkozott.
Olyan szerepek fűződnek a nevéhez, mint a Mester a Mester és Margaritá-ban, Claudius a Hamlet-ben vagy Bánk bán. Utoljára két Shakespeare-darabban lépett színpadra, az Ahogy tetszik-ben Frigyes herceget, a Tévedések vígjátéká-ban Égeont alakította.
Moziszínészként a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásaiban szerepelt, köztük Jancsó Miklós alapműveiben, a Fényes szelek-ben és a Szegénylegények-ben, a Csend és kiáltás-ban, a Pesti háztetők-ben, a Sodrásban című drámában és a Lámpás-ban, amelyben Bessenyei Ferenc és Latinovits Zoltán partnere volt.
Számos emlékezetes televíziófilm is köthető Kozák András nevéhez, az És mégis mozog a föld, az Oszlopos Simeon, A falu jegyzője, a Meztelenül és a Kreutzer-szonáta.