Akik megtapasztalhatják az élet csodáját

Vágólapra másolva!
Nyolcvan szerencsés olvasónk január 12-i vetítésünkön megnézheti az Underground és a Macska-jaj rendezőjének Az élet egy csoda című tragikomédiáját egy balkáni háborúban szövődött szerelemről.
Vágólapra másolva!

A jugoszláv rendezőtől utoljára 2001-ben láthattuk az Umca, umca macska-zaj című dokumentumfilmet, de a Macska-jaj és az Underground alkotója nem tétlenkedett az utóbbi három évben. 13 hónapos, csaknem szünet nélküli forgatás során elkészítette Az élet egy csoda című tragikomédiát. Folyamatosan dacolva a rossz időjárási körülményekkel, állandóan tökéletesítgetve a forgatókönyvet, mindig a legigényesebb esztétikai megoldást keresve igazi "kusturicás", fergeteges hangulatú filmet hozott össze.


Az élet egy csoda 1992-ben, egy isten háta mögötti bosnyák faluban játszódik, ahol Luka, a belgrádi mérnök letelepszik családjával, hogy megépítse a régiót majdan felvirágoztató vasútvonalat. Luka természetes optimizmusa következtében nem vesz tudomást a közelgő veszélyről. Akkor eszmél föl munkájából, mikor kitör a háború, és felesége, az operaénekes Jadranka elhagyja őt egy zenészért, fiát, Milost pedig behívják katonának. Luka továbbra is bízik a jövőben, de az asszony nem jön vissza, fiáról pedig az a hír érkezik, hogy fogságba esett. A szerb katonák Lukára bízzák egy muzulmán hadifogoly, a szépséges Sabaha őrzését, a férfi pedig szép lassan beleszeret a túszba. Luka választás elé kényszerül: ha átadja a szerbeknek a lányt, azok szabadon engedik bosnyák hadifoglyukat: Luka fiát.

A Lukát játszó Slavko Stimac, aki Ivánt alakította az Underground-ban, és már a rendező 1981-es Emlékszel Dolly Bellre? című első nagyjátéfilmjében is látható volt, Kusturica szerint "egyfajta balkáni Antony Perkins". Jadranka megformálója, Vesna Tivalic igazi szláv szőke szépség, Szerbia egyik legismertebb színésznője, játszott már Goran Marovic Tito és én című filmjében is. Sabaha és Milos szerepét pályakezdő tehetségekre bízta a rendező, Natasa Solaknak ez a második filmje, Vuk Kostic pedig idén végez a Belgrádi Akadémia dráma szakán. Kusturica Aleksic kapitány, a katona figuráját fiára, Striborra osztotta.

Az élet egy csoda operatőre Michel Amathieu, aki a Macska-jaj-ban segédként állt a kamera mögött, és ő készítette Jan Kounen Dobermann-jának dinamikus képeit is. A film zenéjét maga a rendező, valamint Dejan Sparavalo szerezte, és a No Smoking Orchestra adja elő, amely a Macska-jaj zenéjének sikere után világhírnévre tett szert.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Vincent Gallo játszotta Johnny Depp filmőrült unokatestvérét az Arizonai álmodozók-ban.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt január 12-én szerdán 20 órára a Mammut II. moziba (1024. Budapest, Lövőház u. 2-6.):

Ábel Ágnes, Babos Karina, Bács Edit, Bakony Mikolt, Balika Anna, Bangha Bálint, Bazsánt Nóra, Bertalan Bernadette, Beszeda Bori, Boda Zsuzsanna, Bródy Anikó, Csengődi Nelli, Csontos István, Csordás Izabella, Dávid Zsuzsi, Dornbach Ágnes, Dudás Anett, Duzs Károly, Fekete Gabor, Feles Pál Péter, Ferwagner Antal, Fischer Róbert, Fóti Péter, Gera Magdolna, Götz Péter, Gyenge Sándor, Hajnóczi Péter, Horváth Kornél, Hrustinszky Zsolt, Jámbor Lajos, Joánovits Miklós, Kamrás Lilla, Kaufmann Ildikó, Kertész András, Koronczai Balázs, Kovács István, Kovács Zsófia, Kozma Gréta, Leitold Eszter, Lelik Eszter, Luib Csaba, Mácsay Anikó, Magyar Balázs, Menyhárt László, Mérő Róbert, Mód Anikó, Mosoni Andrea, Nagy Rozi, Novák Napsugár, Orbán Tibor, Óvári László, Paulikovics Péter, Petró Lajosné, Rigó Csaba, Schvanner Éva, Selmeczy Dalma, Séra Tamás, Simon Petra, Singer Péter, Soós Gergely, Strelisky László, Szatmári Zsolt, Szedi Szabolcs, Szűrös Attila, Tánczos Andrea, Tasi Péter , Tibai T. Balázs, Tóth Eugénia, Tóth Géza, Tóth Mariann, Tóth Márta, Török Andrea, Töttősi Annamari, Ungár Erika, Ursu Krisztina, Vágány Csilla, Varga Virag, Vimláti Anita

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!