Vágólapra másolva!
A hollywoodi legenda szerint nincs olyan ismert színész, akitől hat lépésben ne lehetne eljutni bármely másikig (a legelterjedtebb verzió szerint Kevin Baconig).  A játékot érdemes kipróbálni, alaposan megkönnyíti viszont azt az utóbbi években Steven Soderbergh rendező és George Clooney körül csoportosult banda, akik imádnak együtt forgatni, filmjeiket belterjes poénokkal teletűzdelni, és egymást ugratni. Mellesleg pedig egytől egyig világsztárok. Legújabb - kissé öncélú - tobzódásuk, az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét kapcsán áttekintjük az "Ocean-maffia" körüli végtelen összefonódások 72 variációját. Információáradatunkba könnyen bele lehet szédülni, de filmőrülteknek kötelező!
Vágólapra másolva!

1. Soderbergh és Clooney négyszer forgattak együtt rendező - főszereplő felállásban (Mint a kámfor, Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi, Solaris, Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét), a következő filmek esetében pedig közös produceri felügyeletet láttak el: Széftörők, Egy veszedelmes elme vallomásai, Távol a mennyországtól, Criminal, The Jacket, Syriana.

2. Soderbergh női múzsája egyértelműen Julia Roberts, az Erin Brockovich sikere után további három alkalommal dolgoztak közösen: Szemtől telibe, Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi, Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét.

3. Az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét-ben szereplő két álompáros párcserét hajtott végre korábbi munkáikhoz képest, hiszen Clooney Catherine Zeta-Jonesszal komédiázott a Coen testvérek Kegyetlen bánásmód című filmjében, Brad Pitt pedig Julia Roberts kegyeit kereste A mexikói-ban.

4. George Clooney első rendezésében, az Egy veszedelmes elme vallomásai-ban a két jó barát, Brad Pitt és Matt Damon feltűnik egy-egy cameo erejéig, a The Dating Game nevű párválasztó műsorban ők játsszák a két agglegényt, akiket nem választ ki a játékos hölgy.

5. Brad Pitt filmográfiája hemzseg az olyan filmektől, amelyek címében egy szám szerepel. Különösen kedveli a hetes és tizenkettes számokat (Hetedik, Hét év Tibetben, Szindbád - A hét tenger legendája, 12 Majom, Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét)

6. Andie MacDowell nyilvánvalóan a szegényember Julia Robertse, hiszen Steven Soderbergh is vele forgatta első filmjét (Szex, hazugság, videó), valamint a Richard Curtis forgatókönyvíró és Hugh Grant nevével fémjelzett brit romantikus komédia irányzat is vele aratta első sikerét (Négy esküvő és egy temetés). Amint dőlni kezdett a pénz, rögtön lecserélték Andie-t Juliára (Erin Brockovich, Sztárom a párom).

7. Julia első hatalmas sikerét Richard Gere oldalán aratta, mint a Micsoda nő! örömlánya. Gere maga is alakított már prostituáltat az Amerikai Dzsigoló-ban, de legutóbbi nagy sikere Billy Flynt, a Chicago rafinált ügyvédje, ahol is nem mást véd, mint a Catherine Zeta-Jones által játszott feslett erkölcsű perszónát.

8. Gere kis híján megkapta a Traffic főszerepét, amelyben Catherine először dolgozott Soderberghgel, ám végül Michael Douglasé lett a szerep, aki Zeta-Jones férje. A filmben a párnak egyetlen közös jelenete sincs.

9. George Clooney köztudottan egy tévésorozatnak (Vészhelyzet) köszönheti filmes pályafutásának kezdetét. Kevésbé ismert, hogy Brad Pitt is a tévéképernyőn kezdte, méghozzá a Dallas vendégszereplőjeként (1987-88).

10. Erre utal az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi-ben a kártyázós jelenet, amikor is Pitt karaktere a Dawson és a haverok-ból ismert Joshua Jacksont és a That 70's Show-ban szereplő Topher Grace-t tanítja kártyázni. Clooney megkérdezi Grace-t, hogy nem túl nehéz-e a tévéből a mozifilmek felé váltani, majd amikor elhagyják a kaszinót, Jacksont és Grace-t tinilányok tömege rohamozza meg, Pitt és Clooney pedig simán kisétál.

Topher Grace és Michael Douglas a Traffic-ben

11. Topher Grace egyébként meglépte azt a bizonyos tévéből moziba váltást, mégpedig Steven Soderbergh Traffic-jének egyik kulcsszerepével. Topher az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét-ben is feltűnik egy cameo erejéig.

12. Mellesleg a Traffic maga is egy tévésorozat, az 1989-es brit Traffik alapján készült.