Vágólapra másolva!
Harvey Keitel rajongói ezen a héten duplán örülhetnek, mert Tarantino egyik legkedvesebb színésze nemcsak gyémántrablásban jeleskedik a kultuszrendező filmjében, hanem a kincskeresésből is kiveszi a részét Nicolas Cage oldalán, ráadásul bepillanthatunk a hot-dog árussal barátkozó törpe vasútállomáson zajló életébe is.
Vágólapra másolva!

Miről szól? A rendőrök elől menekülő gyémántrabló banda tagjai között véres viszály tör ki, mert téglát gyanítanak maguk között.

Ki a rendező? Quentin Tarantino, a Ponyvaregény és a Kill Bill-filmek rendezője 13 évvel ezelőtt készítette ezt a filmet.

Kik a szereplők? A stáblistán olyan nevek szerepelnek, mint Harvey Keitel, Tim Roth, akinek leghíresebb filmjei közé tartozik a Négy szoba és Az utolsó belövés, Michael Madsen, aki többek között a Lény 1-2-ben és a Fedőneve: Donnie Brasco-ban játszott, a Desperado-ból és a Fargo-ból ismert Steve Buscemi, valamint Chris Penn, aki az Egy kemény zsaru-ban és A hazug című krimiben szerepelt, a ráadás pedig maga a rendező.

Még valami? A Kutyaszorítóban-t most vetítik először Magyarországon a mozik. A film érdekessége, hogy tele van utalásokkal, Madsen nevelőtisztjének a neve például Scagnetti, akárcsak a rendőré a Született gyilkosok-ban.