Vágólapra másolva!
Január közepére meglesz a Kertész Imre regényéből forgatott film vetíthető kópiája, amit a Magyar Filmszemlén mutatnak be először a közönségnek.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Sorstalanság című film. Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre azonos című regénye alapján készült alkotás a bemutatóra vár - jelentette be Gréczy Zsolt, a produkció sajtófőnöke.

A vetíthető kópia a jövő hét végére készül el - mondta Koltai Lajos rendező a film sajtótájékoztatóján, ahol az alkotás részleteiből összeállított húszperces válogatást mutattak be. Az első filmjét rendező Koltai "vizuális utazásnak" nevezte az alkotást, amely úgy fejti meg a holokauszt "rejtelmeit", hogy vizuálisan követi egy lélek útját. Az operatőrként korábban Oscar-díjra jelölt filmes közölte: "árkokkal színesített út" vezetett a film elkészültéhez, de most már az a meggyőződése, hogy a nehézségekkel együtt "ezt csak így lehetett megjárni".

Koltai elmondta, kezdettől fogva tudta, hogy csak Nagy Marcell, a főszereplő Köves Gyurit alakító fiú lehet az, akivel ezt a történetet végig szeretné mondani. A rendező szerint nem az volt a cél, hogy a szereplők, a színészek éppen olyanok legyenek, mint azok a valóságos emberek, akikre Kertész Imre emlékezik. A szavak, az irodalom által megteremtett alakokat kellett életre kelteni - nyilatkozta Koltai.

Nagy Marcell, akinek ez már a második mozija - előzőleg A Pál utcai fiúk című olasz-magyar tévéfilmben szerepelt -, azt mondta: a kosárlabdázás és a fotózás a szenvedélye, nem álmodozik egy karrier kezdetéről, nem szeretné, ha a film bemutatásával megváltozna az élete.

A Sorstalanság-filmet, amelynek zenéjét az Oscar-díjra jelölt olasz Ennio Morricone komponálta, a február 1-jén kezdődő 36. Magyar Filmszemlén láthatja először a közönség, majd február 10-én kerül a mozikba.