Lakodalmas háború

2005.01.18. 16:52

Kusturica új filmjében a világ leggiccsesebb háborújaként tombol a boszniai válság. Operetthősök randalíroznak a hegyekben, burleszk és túlcsorduló romantika keveredik a posztkommunista vasutasbál zenekarának rezes lüktetései közé. A lebilincselő kavalkád összes elemét használta már Kusturica, de ez egyáltalán nem baj.

Mottó:
begyaláz félliter töményet az állat
dufla tárat toszik a csúzliba
átballag a jószomszédhoz
Bosznia-Hercegovina

(Flash: Háború)

Az élet egy csoda című filmjében Kusturica előszedte régi kelléktárát, kicsit kavargatta a megyei párttitkárt a keresztapával, a kokainista háborús bűnös csempészt a tehetséges szerencsétlen nagykamasszal, a házsártos asszonyt a tündéri szépséggel, az örök szerencsétlen mérnök urat a szomszéd postással és mindahányat rengeteg baromfival. A figurák, az önpusztító dínomdánom, az ártatlanok tiszta és ezer veszéllyel dacoló gyermeki szerelme, de még a szereplők felett tartott körben forgó kamera is mind-mind szerepelt már a rendező valamelyik filmjében. A kedves jelenségek szórakoztató kavargatása mégis sok örömet okoz, legfeljebb annak kevesebb meghökkenést, aki a rendezőből felkészülten érkezett a sötétített terembe.

Az élet egy csoda a túlzások filmje. Sok jelenet a burleszk határáig merészkedik, a némafilmek hőskorát idézve: átesik, nekimegy, hatalmas bottal üti a hálóba szorult tömeget, ding. A levegőben lógó háborút sok kis összecsapás készíti elő, a túlzó utalások vicces bornírtságot teremtenek a majd' háromórás film első felében. Először az állatok verekednek, aztán az embernek esnek egymásnak, mint az állatok, és a sokat pattant focilabda is kipukkad a végén.

Az épülő vasúti szakasz, aminek mentén a jelenetek pazar pompájú, roskadásig kellékkel pakolt képei peregnek, remek helyszín: ennyiféle sínen járó közlekedési eszköz talán nincs is, mint ami itt felvonul. A sínautóba később baromfiudvar költözik, de az már azután történik, hogy valaki rászart a párnára, ami viszont "szerencsét hoz!". A vasútnak öltözött, négykézláb alagutazó statisztákkal ábrázolt népünnepély jelenete olyan pillanat, amikor a túlterhelt képek két perc alatt elmagyarázzák Tito kultúrpolitikáját.

Az egyre hülyébb játékok után jön a háborúsdi. Minden pattanásig feszült, a viccesnek szánt lövöldözéskor, a meccsen, az ünnepségen. Nem a klasszikus háborús filmek nyomasztó fájdalma borul a tájra, hanem a részeg horda hebehurgyasága biztosít az életveszélyről.

A csoda a háború mélypontján kezdődik. Amikor kezd annyira rossz lenni a hangulat, hogy nincs az a játékvasút, ami igazán megnyugtatna a gránátok tüzében, akkor jön a tündér, és a végletekig erőltetett bornírtság átcsap a szerelmi szál giccsébe. A férfi szerb, a nő bosnyák, és úgy csodálkoznak rá az emberi faj egyenlőségére, mintha egy filantróp tankönyv óvodásoknak szánt mellékletéből vették volna a példatörténetet. Hirtelen kicsit minden jobb lesz: a menekültek szülnek, a kutya a férfi, a cica a nő mellé kuporodik, az ágy felrepül az égbe, és kiderül, hogy van egy jószívű, derék szerb főtiszt is. A csodákkal teli megindító részben vér húz végtelen csíkot a hóban, miközben az elmebeteg boszorkány ágyhoz kötve kiabál a kis faházban, ahol a szerelmi bánattól gyötört csacsi, a fehér lovon galoppozó háborús postás és az állítólag hat éve halott fogatlan kucsmás apó is jár.

Forrás: Budapest Film

A bugyuta romantika és a botrányos burleszk magyarázza a boszniai háborút, inkább exportra, mint a túlélőknek. Az egyik legszebb jelentben a mozdony ütközőjén hasaló önkéntes vezéreknek hosszú combú nők hintik a kokaint a sínekre. Kusturica minden bizonnyal látványos musicaleket rendezett volna, ha nem Szarajevóban születik és nem a prágai filmegyetemen tanulja meg kicsúfolni a szocialista középvezetők áporodott világát.

A kavalkádban kevés a lehetőség a nagy színészi játékra, a képi ötletek elviszik a film nagy részét. A párbeszédek is kicsit erőtlenebbek, mint Kusturica korábbi filmjeiben. A botrányos, vérzivataros, gennyes mulatság show-műsorrá válik, amelyben az ellenpont a szerelem, ami éppúgy ostobácska és egyszerű, mint a szomszéd pisilő nőjére célba lövő paraszt. Egyszerű program Az élet egy csoda, megmutatja, hogy az alkotók szerint túlpörgetett hülyeség volt háború. Megkapja a művelt nyugat is egy buta liba riporternő képében. A csoda pedig megtörténik, mert látszik, hogy remélni szeretnék az alkotók, hogy a jugoszláv tetem fölött új élet sarjadjon.

dr. Igó

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK