Frissen Oscar-díjra jelölt filmet nézhetnek olvasóink

Vágólapra másolva!
Január 27-i vetítésünkön az angol rendezőmester, Mike Leigh három Oscar-díjra jelölt Vera Drake című alkotását tekintheti meg húsz szerencsés játékosunk. Ellenőrizze, hogy az Ön neve szerepel-e a listán!
Vágólapra másolva!

Vera Drake középkorú háziasszony a második világháború utáni Londonban. Autószerelő férjével és két felnőtt gyermekével él, takarítást vállal, hogy kiegészítse családja szegényes jövedelmét. Szerettei sem tudnak róla, hogy titokban illegális magzatelhajtást vállal. Nem pénzért segít a fiatal lányoknak nem kívánt terhességük megszakításában, pusztán könyörületből, segíteni vágyásból teszi, amit tesz. Egy alkalommal komplikációk lépnek fel, az egyik páciensét sürgősen kórházba kell szállítani. Rendőrségi nyomozás indul az ügyben, és a detektívek rátalálnak Verára. Az asszony hitt abban, hogy az abortusz szükséges rossz, de a korabeli társadalom ezt nem tűrte el.

A Vera Drake forgatókönyvírója és rendezője Mike Leigh, aki a Mezítelenül-t, a Tingli-tangli-t, a Titkok és hazugságok-at és a Minden vagy semmi-t készítette. Az utóbbi kettő összesen kilenc jelölést kapott az Akadémiától, a Tingli-tangli pedig haza is vihetett két Oscart. A Vera Drake témáját tekintve illeszkedik Mike Leigh korábbi filmjeinek sorába, a rendező munkáinak többsége a szülő-gyermek kapcsolat kérdéskörével foglalkozott. Az abortusz morális dilemmáját felvető film látványvilága a háború utáni London szürkeségét, borús hangulatát tükrözi.

A főszereplő, Imelda Staunton az Egyesült Királyság egyik legismertebb színpadi és televíziós színésznője, játszott az Oscar-díjas Szerelmes Shakespeare-ben és az Értelem és érzelem-ben. Vera férjét Phil Davies alakítja, aki a motoros küldöncöt alakította a rendező Vérmes remények című korai filmjében. A nyomozást vezető Webster detektív szerepében Peter Wightot láthatjuk, akinek az Időközben, a Titkok és hazugságok és a Mezítelenül után ez lesz a negyedik közös munkája Mike Leigh-vel. A Vera fiát, Sidet játszó Daniel Mays is dolgozott már korábban a rendezővel a Minden vagy semmi-ben, akárcsak a testvérét, Ethelt alakító Alex Kelly. A bírót az Iris - Egy csodálatos női elme mellékszerepéért Oscar-díjjal jutalmazott Jim Broadbent játssza.

Hét kategóriában jelölték az angol Oscar-nak tartott BAFTA-díjra a Vera Drake-et, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv díjára, Imelda Staunton pedig a legjobb színésznő díjáért száll versenybe.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az B) válasz volt:

A felsorolt filmek közül a Titkok és hazugságok nyerte el az Arany Pálmát a cannes-i filmfesztiválon.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt január 27-én csütörtökön 20 óra 30-ra a Puskin moziba (1053 Budapest Kossuth Lajos utca 18.):

Balázsik Mária, Bene Eszter, Brenner Renáta, Czipó Zsolt, Fehérvári Andrea, Gaál Tibor, Gurisatti Mariann, Harnisch Kinga, Istvánffy Lea, Jurkovich Viktor, Kelemen Krisztina, Koltai Juli, Kopcsay Andrea, Kovács Nóra, Ladán Éva, Losonczi Norbert, Paulheim Orsolya, Pordán Boróka, Szécsényi Dóra, Wesselényi Albert, Wohner Nikolett

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!