Vágólapra másolva!
Emir Kusturica fogja vezetni a 2005-ös cannes-i filmfesztivál versenyfilmjeit értékelő zsűrit. A Macska-jaj rendezője, aki többször nyert már a korábbi években, Quentin Tarantinót követi a megtisztelő poszton.
Vágólapra másolva!

A jugoszláv rendező lesz az elnöke a cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálma-díj sorsáról döntő zsűrinek. Kusturicát kétszer jutalmazták a kitüntessel, először 1985-ben A papa szolgálati útra megy-ért, majd 1995-ben az Underground-ért, A cigányok ideje pedig elvitte a rendezői nagydíjat 1989-ben. A filmes tavaly is indult a fesztiválon Az élet egy csoda című alkotással, melyet most vetítenek a hazai mozik.

"Most rajtam van a sor, hogy megvédjem a fesztivál értékeit. Azt a feladatot tűztem ki a zsűri elnökeként magam elé, hogy az esztétikát és a művészetet állítsam a rendezvény középpontjába" - nyilatkozta Emir Kusturica.

Tavaly Quentin Tarantino töltötte be a zsűrielnök tisztségét, és Michael Moore-nak nyújtotta át az Arany Pálma-díjat botrányos dokumentumfilmjéért, a Fahrenheit 9/11-ért.

Az Arany Kamera-díjat idén az iráni filmes, Abbas Kiarostami nyújthatja át az illetékes zsűri elnökeként. A cannes-i fesztivál, melyet a filmvilág legfényűzőbb és legbefolyásosabb rendezvényének tartanak, idén május 11-től május 22-ig tart. A többi zsűritag névsorát is hamarosan nyilvánosságra hozzák.